NYOMOZNAK

2018.10.11. 10:30

Négyéves kislányt erőszakoltak meg Cegléden

Megerőszakoltak egy négyéves gyereket Cegléden. Azért vitték be szülei a kórházba, mert fájt a lába, azt mondták valami ráesett. Kiderült, hogy megerőszakolták és bántalmazták a gyereket. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Úgy tudni, kihallgatnak mindenkit, aki a kislány környezetében él, feltehetően mindenkitől vesznek DNS-mintát is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ügyben szexuális erőszak miatt ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást.

Információik szerint a gyerek Cegléden, egy munkásszállón lakott, ahol több férfi is megfordult az elmúlt időben. Sajtóértesülések szerint a szülők eredetileg azért vitték a kórházba, mert fájt a lába, mivel valami ráesett.

A kórházban megvizsgálták a sokkos állapotban lévő kislányt, akiről kiderült, hogy eltört a combcsontja, és erősen vérzett. Ezután a gyereket Budapestre szállították, itt megállapították, hogy a lányt megerőszakolták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában