KUNSZENTMÁRTON

2018.11.15. 18:45

A Szent Márton Társulat is díjat kapott az ünnepi ülésen

Ünnepi képviselő-testületi ülésen emlékeztek meg múlt héten a város védőszentjéről, Szent Márton püspökről. E nap idén különlegesebb volt a többinél: Jászapáti és Kunszentmárton ugyanis testvérvárosi szerződést kötött egymással.

Joó Zsuzsa

A hagyományokhoz híven, ekkor adtak át több polgármesteri elismerést is. A város kulturális életében aktív, értékes munkájáért a javaslatok alapján polgármesteri elismerésben részesült Papp Ágnes, Hanga Pál, Balla Tibor, Kovácsné Szabó Katalin, Zsigmond Ferenc, Ország László és prof. dr. Barna Gábor.

A képviselő-testület idén Pro Communitate Urbis elismerésben részesítette a Kunszentmártoni Gyűjtőklubot, valamint a Szent Márton Társulatot.

Az utóbbi díjazott az a népszerű, kizárólag helyi lakosokból álló színtársulat, mely évek óta egész estés színdarabokkal szórakoztatja a város, sőt, mostanság már az egész Tiszazug lakóit.

A csoport tagjai között a közmunkástól kezdve, a tanítón át a polgármesterig sok mindenki szerepel. Idén az Anconai szerelmesek című darabot láthatta tőlük a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában