Kétpó

2018.11.14. 17:12

Átmenetileg hősugárzókkal oldották meg a fűtést a suliban

Hősugárzók ontották a meleget az elmúlt napokban a kétpói általános iskola termeiben. Mostanra már rendben működik a fűtés, ám másként, mint eddig.

Szilvási Zsuzsa

Az eddigi pelletfűtést váltották le az iskolában – mutatja Keresztes Péter polgármester

Fotó: Mészáros János

– Szerencsénk, hogy ilyen jó időnk van annak ellenére, hogy novembert mutat a naptár – mondja Keresztes Péter, a község polgármestere. – Az elmúlt hetekben ugyanis nagy átalakítás történt az iskola épületében. A korábbi pelletes kazánunkat ugyanis ismét gázra cseréltük.

Az elmúlt évek során számos önkormányzat állt át a drága gázfűtésről alternatív fűtési módra, a legtöbben az aprítékot hasznosították, ezzel fűtötték az intézményeket. Kétpón sem volt ez másként, az utóbbi hat esztendőben a településen és környékén összegyűjtött hulladékfa adta a meleget.

Most azonban úgy alakult, hogy mindent egybevetve, olcsóbbá vált a gázfűtés.

– Az elmúlt hónapokban pályázati forrásoknak köszönhetően közel százmillió forintot költöttünk az általános iskola épületének korszerűsítésére – tudjuk meg a polgármestertől.

– Vastag szigetelés került a falakra, új nyílászárókat építettek be, korszerű radiátorokat és kazánokat szereltek be, sőt, a tetőt is szigetelték. Mindennek köszönhetően már nem éri meg, hogy az aprítékkal bajlódjunk, hiszen a korábbinál jóval kevesebbet kell fűteni, mégis meleget adnak a kazánok az egész épületben.

Bár első hangzásra a faapríték olcsóbb fűtési módnak tűnik, az idők során kiderült, hogy mégsem olyan gazdaságos. A hulladékfából ugyanis egy idő után egyre kevesebb lesz, a tárolása meglehetősen körülményes és igen munkaigényes a behordása éppúgy, mint a kazánok folyamatos táplálása

Ezért aztán nem lehetetlen, hogy hamarosan több önkormányzat is követi majd a kétpóiak példáját. A jelenlegi pályázati lehetőségeknek köszönhetően ugyanis számos intézmény energetikai korszerűsítése zajlik jelenleg is megyeszerte.

Ezek üzemeltetése a későbbiekben várhatóan sokkal alacsonyabb költségekkel jár, mint korábban, így a gázszámlára csak töredékét kell fizetniük.

Az eddigi pelletfűtést váltották le az iskolában – mutatja Keresztes Péter polgármester
Fotó: Mészáros János

– A problémát csupán az jelentette, hogy a rendszer beüzemelésére várnunk kellett néhány napot – teszi hozzá Keresztes Péter –, a régi kazánok már, az újak pedig még nem üzemeltek, így az átmeneti időszakban meg kellett oldanunk, hogy semmiképp se fázzanak a gyerekek.

– Igazán kegyes volt hozzánk az időjárás, hiszen a délutánok szinte a nyarat idézik, reggelenként azonban erősen lehűlt az épület. Így aztán hősugárzókat állítottunk be a tantermekbe, azok biztosították a meleget ezekben a napokban.

– Mostantól azonban már erre sincs szükség, hiszen a gázos szakemberek áldásukat adták rá, hogy beindítsuk a rendszert.

A környékből is ide járnak

A kétpói általános iskola igazán népszerű a térségben. A túrkevei Kaszap Nagy István Református Általános Iskola tagintézményébe ugyanis nem csak a helyi kisdiákok járnak, de a szomszédos Kuncsorbáról is sok gyereket áthordanak. Az iskolakezdéshez igazított menetrend szerinti buszjárat viszi reggelenként és délutánonként a nebulókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában