KUNCSORBA

2018.11.07. 09:22

Bőven van munkájuk az új üzemben a seprűkötőknek

Új üzem kezdte meg működését néhány hónapja a település közmunkaprogramja keretében. A község önkormányzata már régóta tervezte egy seprűkötő üzem létrehozását, ez valósult meg.

Szilvási Zsuzsa

Idén is lesz munkájuk a seprűkötőknek

Fotó: Mészáros János

– Már jó ideje készültünk ennek az üzemnek a létrehozására, ezért jelentős területen termesztettünk cirkot a seprű alapanyagaként – tudtuk meg Rédai János polgármestertől. – Minisztériumi támogatásként pedig megkaptuk a szükséges berendezések fedezetét jelentő összeget.

Ezt követően kerülhetett sor a gépek megvásárlására és az üzem kialakítására. A betanítási időszakot követően nyolc embernek ad folyamatos munkát az üzem, ami a hétszáz fős településen igazán jelentősnek számít. Az elkészült termékeknek pedig komoly a felvevőpiaca, így attól sem kell tartaniuk, hogy nyakukon marad a sok seprű.

Sőt, a környező településekről is érkeztek megkeresések az ott megtermelt cirok feldolgozására. Nyersanyagban sincs tehát hiány, a téli szezonban bőven lesz munkájuk a seprűkötőknek.

Idén is lesz munkájuk a seprűkötőknek
Fotó: Mészáros János

Kuncsorbán egyébként a közfoglalkoztatás keretében megtermelt termékek és zöldségek, gyümölcsök is igen népszerűek. Amit nem hasznosítanak a szociális étkeztetésben, azt nyersanyagként vagy feldolgozva a településen élők vásárolhatják meg kedvező áron. A felesleget pedig rászorultsági alapon osztják szét a kuncsorbaiak körében, ezzel is segítve a nehezebb körülmények között élő családok megélhetését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában