jászjákóhalma

2018.11.18. 16:25

Életmentő készüléket kapott a polgárőrség

Defibrillátor készüléket és szolgálati ruhákat adtak át a polgárőrségnek szombaton a polgármesteri hivatal tanácskozó termében.

Illés Anita

Pályázati forrásból és adományokból vásárolták meg a defibrillátort.

Forrás: Beküldött fotó

Az ünnepségen Kisbódi Gáspár, a polgárőr egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, a Nemzeti Együttműködési Alapból származó működési költségekre 500 ezer forint támogatást nyert a civil szervezet.

A szükséges önerőt az önkormányzat biztosította. A összeg felét a polgárőrök szolgálati ruházatainak fejlesztésére fordították. A másik feléből pedig állampolgári támogatásokkal kiegészítve defibrillátor életmentő készüléket, tárolót és kiegészítő tartozékokat, illetve egyéb egészségügyi felszereléseket is be tudtak szerezni.

Pályázati forrásból és adományokból vásárolták meg a defibrillátort.
Fotó: Beküldött fotó

A defibriállátort Balogh Norbert, mentőtiszt adta át a polgárőrségnek, aki a nap folyamán oktatást is tartott annak használatáról. A polgárőrség díszoklevéllel köszönte meg az adományozóknak és az önkormányzatnak a segítséget, mellyel a civil szervezet régi terve valósulhatott meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában