2018.11.24. 06:58
Hamarosan elkezdik az ipari park építését
Hamarosan elkezdődhet Karán az ipari park kiépítése. A falu polgármestere azt reméli, a helyi vállalkozások mellett nagyobb ipari cégek is felfigyelnek majd a létesítményre. Annak kitűnő elhelyezkedése miatt legalábbis mindenképp.
Palya István polgármester reményei szerint nemcsak a helyi vállalkozásoknak lesz majd vonzó a leendő ipari park
Fotó: Mészáros János
– Ipari parkunk a Tiszakécske felé vezető út mellett foglal majd helyet, rögtön a falu után. Ez egy 2,5 hektáros önkormányzati terület, amely ma még szántó – mondta el hírportálunknak Palya István polgármester.
Akitől megtudtuk, öt ingatlant alakítanak ki a területen, és ugyanennyi vállalkozásnak adna otthont a komplexum. – Szerencsére vannak is már érdeklődők a helyekre! Méghozzá zömmel itteni kisvállalkozások.
– Ám kíváncsiak lennénk arra is, hogy fajsúlyosabb cégek milyen szerepet tudnának betölteni a falu életében. Hiszen több környékbeli város megközelíthetősége is nagyon jó. Például Cegléd, Nagykőrös, Abony és Kecskemét is viszonylag közel van – részletezte.
Jászkarajenőről Szolnokra eljutni azonban egyelőre nem könnyű. A két települést összekötő út állapota pedig akár az ipari park keresettségére is hatással lehet.
– Komoly problémák vannak a szomszéd megyéből érkező úttal. Habár már ígéretet kaptunk arra, hogy a jövő évi költségvetésből felújítják a Szolnok–Kőröstetétlen útszakaszt. Ez persze már nem kátyúzást, hanem teljes felújítást jelent… – mutatott rá.
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/bTzry-yVfDPu8uRkHdiC3TwgEBUGjKjUFZVdmUzDuvg/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4YmFhY2FkODYwODQ0OThhYzAyZDE4OWE0OTJhNDIy.jpg)
Fotó: Mészáros János
Palya István abban bízik, a környéket érintő útfejlesztések valóban rövid időn belül lezárulnak, mivel a modern úthálózat miatt lényegesen többen érdeklődhetnek a létesítmény iránt
– Személyautóval jőve ugyanis ez a szakasz már súrolja a járhatatlanság határát. Lassacskán már Abony felé érdemes menni, hogy normálisan eljussunk Szolnokra. Ez viszont nagy kerülő – mondta.
– Bár mezőgazdasági falu vagyunk, mégis törekszünk rá, hogy az ipar területén működő kisebb beszállító cégek is minket válasszanak. Ezzel egyrészt a munkahelyteremtést, másrészt pedig a helyi adóbevételek növelését célozzuk meg – folytatta.
A faluvezető nagy lehetőséget lát a 80 millió forintból megvalósuló fejlesztésben. Mint mondta, az önkormányzat jól tudja, ritkaság, hogy egy kis falu ipari övezetet alakítson ki. Mégis, ha csupán a karai vállalkozások számára lesz vonzó a terület, már megérte a beruházás.
Máshol is fejlesztésbe kezdtek
Abonyban is az előkészítés szakaszában van a város üzleti parkjának kialakítása. A beruházás nagyobbik része itt is a jövő évre marad. Idén a bontási munkálatok, a víz, a szennyvíz és az elektromos alapvezetékek kiépítése, a szolgáltatóház szerkezetének kialakítása kezdődik meg.
A munkaterületet szeptember elején adták át a kivitelezőnek. A fejlesztéssel elsősorban a Dél-Pest megyei kistérség mikro-, kis- és középvállalkozásainak kedveznének.