KARCAG

2018.12.15. 09:30

Adományokat gyűjtöttek a karcagi jótékonysági koncerten

Jótékony Cent-rumba koncertre várta a zenekedvelőket a Karcagi Szakképzési Centrum pénteken este a Déryné Kulturális Központba.

Daróczi Erzsébet

A megjelenteket Pardi Sándor főigazgató köszöntötte, majd elmondta, ő az est ötletgazdája, mert a KSZC intézményeinek rendezvényeit járva látta milyen örömmel zenélnek együtt tanárok és diákoké, így alakították ki a péntek este műsorát.

Jó példával járt elől a főigazgató is, hiszen a trombita után megtanult szaxofonozni is, így több dalt el is játszott az est során a jelenlévőknek, s duettben pedig Plósz Csillával, a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola izgatónőjével is egyet.

Az esten felléptek a tagintézmények alkalmi együttese, szólistái is, s a KSZC alkalmi kórusa, szólót énekelt Kiss László tanár úr.

A koncertre a belépés ingyenes volt, de a szervezők adományokat gyűjtöttek a Kátai Gábor Kórház számára, melyet Nagyné László Erzsébet főigazgató köszönt meg az intézmény nevében.

Pardi Sándor főigazgató megígérte, a Cent-rumba estnek lesz folytatása, hiszen a KSZC intézményeibe is elmennek örömzenélni az est fellépői, s mindenhol adományt is gyűjtenek majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában