tiszasas

2018.12.04. 15:30

Kecskemét „elszívja” a dolgozókat, leállítottak a sasi brikett gyártását

Pár évvel ezelőtt még több mint hatvan közmunkás dolgozott a településen, az önkormányzat foglalkoztatásában. További tíz-tizenöt embernek a Vízügy adott feladatot.

Joó Zsuzsa

Ezenfelül egy várólistát is vezetett az önkormányzat, hogy a felszabaduló helyekre azonnal beállhassanak mások. Mára 15 főre van közfoglalkoztatási kerete a községnek.

További három ember a gáton dolgozik, de még ezt a létszámot sem tudják feltölteni. Gyói Gábor polgármester elmondta: folyamatosan „alulműködnek”, azaz 12–13 embernél nincsen több közmunkása az önkormányzatnak.

Főleg Kecskemét „szívja” el a dolgozókat. A tapasztalatok szerint a helybéli vagy környékbeli agrárvállalkozásokhoz is szívesen mennek már el az emberek dolgozni, akik manapság magasabb bért ajánlanak a korábbiakhoz képest, és be is jelentik dolgozóikat.

Emiatt az önkormányzat feladta korábbi vállalkozásait, például a brikett gyártását. Pedig ez utóbbira még egy kis üzemet is felépítettek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában