Karcag

2018.12.22. 06:56

Minden szinten előrelépett a karcagi tenyésztő

Sikeres évet tudhat magáénak Ferenczi Sándorné, a Szélmalom Kennel tulajdonosa, aki a napokban őrző-védő kutyakiképzésben elért eredményeiért Miskolcon átvehette a MEOE Ezüstkoszorús mesterkiképzői címét is.

Daróczi Erzsébet

Ferenczi Sándorné a díjaival

Fotó: Daróczi Erzsébet

– A legnagyobb elismerésünk idén az volt, hogy Rákosparti-Hajtó Arany erdélyi kopónk és Zádor’s Bridge Diamond Bella német juhászunk is megszerezte a Hungária Show Champion címet, ami a karcagi kutyások között is nagy szó – mondja Ferenczi Sándorné, aki német juhász kutyájával Miskolcon sikeres vizsgát is tett nemrég.

Idén MEOE-kiállításokon jártak Budapesten, Szilvásváradon, Komáromban és több környező településen – mindegyikről sikerrel jöttek haza.

– A kutyáinkkal naponta foglalkozom, s ez hozta meg az eredményt. A Hungária Show Champion címhez legalább hat díjnyertes CAC-eredmény kellett. Büszke vagyok arra, hogy betanítottam az erdélyi kopót.

– Ez azért nagy eredmény, mert ő alapból vadászkutya. Voltunk vele vaddisznóhajtáson is, de egy év kitartó kiképzésnek, tanításnak köszönhetően már jól ugorja az akadályokat is.

Ferenczi Sándorné a díjaival
Fotó: Daróczi Erzsébet

– A dobermanom féléves korában kölyök bajnok lett, jövőre kezdem vele is az őrző-védő kiképzést – sorolja terveit Ferenczi Sándorné, akitől unokái is örökölték a kutyák szeretetét. Mircsikének már saját törpepincsere van, Dorina és Bencus is vezetgeti már pórázon a kutyákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában