jászkunság

2018.12.22. 11:22

Új tűzoltó gépjárműveket kapott a megyei igazgatóság

Több mint hárommilliárd forint értékben adtak át katasztrófavédelmi feladatokhoz szükséges járműveket december 20-án a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon.

Szoljon.hu/jasz.katasztrofavedelem.hu

Fotó: Jóri András, BM OKF

Az összesen nyolcvanhárom, különböző rendeltetésű gépkocsiból az ország összes megyéjébe, illetve a Gazdasági Ellátó Központhoz is került.

Az ünnepélyes átadáson a Himnusz hangjainak elhangzását követően dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató mondott köszöntőt.

A tábornok beszéde elején leszögezte, hogy a katasztrófavédelem öt éve elkezdett technikai fejlesztései most egy újabb mérföldkőhöz érkeztek.

Emlékeztetett arra, hogy a 2014-től 2020-ig tartó időszakra vonatkozó Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében végrehajtott gépjárműfecskendő-beszerzés lezárult, ennek eredményeként már száznyolc korszerű tűzoltógépjármű szolgál a tűzoltóságokon.

Góra Zoltán beszélt arról is, hogy a járműpark fejlesztése folytatódik, és európai uniós források felhasználásával a katasztrófavédelem vízszállítókat szerez be: a most átadott tizenkettővel együtt 2019-ig összesen tizenhat vízszállító kerül új gazdához.

Fotó: Jóri András, BM OKF

A főigazgató szót ejtett a cserefelépítménnyel ellátott konténerszállítókról éppúgy, mint a magasból mentő gépjárművekről, valamint az úgynevezett kritikusinfrastruktúra-védelmi bevetési egységekről.

Góra Zoltán elmondta azt is, a katasztrófavédelem az elektromobilitás elterjesztésének jegyében központi forrás felhasználásával több mint félszáz elektromos járművet szerzett be, amelyek a hatósági és ellenőrzési feladatokat fogják támogatni.

A beszédet követően a főigazgató átadta az indítókulcsokat és az emléklapokat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok vezetőinek, majd a rendezvény résztvevői végigjárták a BM OKF épülete előtt felsorakoztatott járműveket.

A december huszadiki ünnepségen tíz kritikusinfrastruktúra-bevetési egységet, tizenkét szimpla- és egy duplafülkés erdőtüzes vízszállítót, három erdőtüzes cserefelépítménnyel ellátott konténerszállítót, két harminckét méteres és egy negyvenkét méteres mentési magasságú magasból mentőt, valamint ötvennégy elektromos autót adtak át.

Fotó: Jóri András, BM OKF

A Szózat hangjaival záródó rendezvény végén a vendégek megtekintették az épület előtt felsorakoztatott járműveket. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató valamennyi járműtípusnál érdeklődött a gépkocsi jellemzőiről és használhatóságáról.

Az ünnepséget követő fogadáson Bartók Péter tűzoltó ezredes, gazdasági főigazgató-helyettes mondott pohárköszöntőt. Az ezredes úgy fogalmazott, a járművek átadása nemcsak az összefogásról, az együttműködésről, hanem a jövőről és az innovációról, illetve az adódó lehetőségek megragadásáról is szól.

Bartók Péter hozzátette, a most szolgálatba álló gépkocsikkal a katasztrófavédelem a jelenleginél is hatékonyabban teljesítheti küldetését.

Fotó: Jóri András, BM OKF

Végezetül a főigazgató-helyettes köszönetet mondott mindenkinek, akinek része volt a projektek megvalósításában, majd békés, boldog ünnepeket kívánt a megjelenteknek.

Jász-Nagykun-Szolnok megyébe az elektromos gépjárműveken túl egy vízszállító a Kunszentmártoni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra, egy harminckét méter mentési magasságú magasból mentő pedig a Jászberényi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra kerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában