Jászkunság

2019.05.19. 11:25

A legjobbak továbbjutottak a döntőbe

Lezárult az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idei alkotói pályázatának megyei fordulója. Több száz fiatal művész vetette papírra rajzban vagy írásban, hogyan vélekedik a tűzoltói hivatásról.

Czakó Nóra

Forrás: katasztrófavédelem

A legjobbak számára azonban a verseny nem ért véget a megyei eredményhirdetéssel – tudtuk meg Németh Ádám megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől.

A pályázat ebben az évben is óriási érdeklődés mellett zajlott megyénkben, a bírálóbizottság elnökének felkért Pogány Gábor Benő, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész több mint kétszázötven művet tekintett meg, majd ezekből kellett kategóriánként és korcsoportonként kiválasztania a legjobbakat.

A díjazottak okleveleikkel, ajándékaikkal
Fotó: Katasztrófavédelem

A díjátadóval egybekötött eredményhirdetést a közelmúltban rendezték meg a szolnoki VOKE Csomóponti Művelődési Központban, ahol a gyermekeknek Buzás Tibor ezredes, igazgatóhelyettes adta át az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által felajánlott ajándékcsomagokat. Emellett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Polgári Védelmi Szövetség díjazta azt az óvodát és iskolát, ahonnan a legtöbb pályamű érkezett be. A díjazottak az ünnepséget követően látogatást tettek a szövetség múzeumában is.

A megyei fordulóban helyezést elért alkotások továbbjutottak az országos döntőbe, amelynek eredményhirdetését június 7-én rendezik meg Budapesten.

Eredmények:

Óvodás korcsoport, szabadkézi rajz:

1. Koczka Liza – Központi Óvoda (Jászberény), 2. Csík Henriett – Központi Óvoda, 3. Farkas–Deme Dávid – Központi Óvoda

I. korcsoport, szabadkézi rajz:

1. Molnár Imre Zsombor – Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola, 2. Váradi–Szabó Gábor – Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola Tagintézmény (Kisújszállás), 3. Kalmár Léna – Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola

II. korcsoport, szabadkézi rajz:

1. Kátai Dorina – Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium (Jászberény), 2. Kapus Levente – Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola, 3. Dudás Zsolt – Damjanich János Általános Iskola (Cibakháza)

II. korcsoport, irodalmi alkotás:

1. Csernák Dorina Katalin – Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

III. korcsoport, plakát:

1. Nagy Ferenc – Karcagi SZC Teleki Blanka Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma (Mezőtúr)

Legkreatívabb óvoda:

Cifrapalota Óvodai és Bölcsődei Tagintézmény (Jászalsószentgyörgy)

Legkreatívabb iskola:

Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában