SZOLNOK

2019.05.28. 11:30

Idén már harmadszor váltották valóra az álmokat

Idén harmadik alkalommal csatlakozott Jász Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa a Neked munka, nekem álom országos programsorozathoz, mely során bizonyos munkáltatók vállalják, hogy fogadják a fogyatékkal élőket egy-egy napra. Szolnokon öt fiatal kapott lehetőséget, köztük Mészáros Ákos is, aki az atlétikaedzők munkáját ismerhette meg a minap.

P. Pusztai Nóra

Az elmúlt héten zajlott a Neked munka, nekem álom elnevezésű program, mely során fogyatékkal élők egy napra álmaik munkahelyére állhattak be. Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa idén harmadik alkalommal teremti meg a lehetőséget a pályázóknak.

Akadt közöttük, aki a rádiózásba kóstolt bele, de volt, aki a Neumann János Egyetem marketing szakán dolgozók munkáját szerette volna megismerni, sőt egy fiatalember statisztikusnak állt egy délelőttre. Mi Mészáros Ákost mutatjuk be, aki a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. atlétika szakosztályának edzői feladataiba pillanthatott be.

A húszéves fiatalember születésekor agyi infarktust kapott, így jobb oldala lebénult. A közelmúltban végzett számítógép-szerelő és -karbantartóként, szabadidejének egy részét is játékok programozásával tölti, de nem ül ám egész nap otthon. Napi két órát fut a Zagyva-gáton, és szívesen kirándul, ha lehetősége van rá.

Mészáros Ákos bekapcsolódott az egyik futóedzésbe a Széchenyi gimnázium udvarán
Fotó: Beküldött fotó

– Tíz éve kaptam egy kutyát, vele eleinte csak sétálni jártam, aztán egyre többet bírtam. Mára legtöbbször már délelőtt és délután is kocogva járok vele levegőzni – mondta büszkén Ákos, hozzátéve, fogyatékossága nem akadályozza a futásban.

– Mindig is érdekeltek a sportok, nagyon szeretek focizni, de kipróbáltam a bowlingot és a pingpongot is. Még általános iskolás éveimben neveztek száz méteres futóversenyre, de nem volt időm felgyorsulni a távon, jelenlegi célom a nyolcszáz és ezerötszáz méter. A barátaim azt szokták mondani, hogy nagyon gyorsan tudok futni – hangsúlyozta a szolnoki fiú.

A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. atlétika edzője, Ecseki Dániel megmutatta az érdeklődő fiatalembernek a Széchenyi Gimnázium udvarán lévő futópályát és távolugrógödröt is. Körbejárták a helyszínt, beszélgettek a bemelegítés fontosságáról és a futást megalapozó gyakorlatokról.

– Nagyon kíváncsi voltam, hogy egy edző miként látja a futót kívülről. Mire érdemes figyelni, hogyan edzenek és hogy lehet a technikán javítani. Dani minden kérdésemre válaszolt – emelte ki Ákos.

Ecseki Dániel elmondta, a szakosztályra befogadó közösség jellemző, sportol náluk más speciális versenyző is.

Ákos jövőbeni céljai között szerepel, hogy paralimpián indulhasson, így ez az alkalom reményei szerint nem csak ismerkedés volt, hanem egy hosszú távú közös együttműködés első lépése is.

Megfelelőek a feltételek

– Közel tíz éve kezdtünk el szervezni körzeti, kelet-magyarországi és országos speciális atlétikai versenyeket – mondta Ecseki Tibor, a szakosztály vezetőedzője. – A Véső úti pálya adottságai megfeleltek a követelményeknek.

– A jelenlegi felújítás során is úgy alakítják ki a gerelyhajító, diszkoszvető és egyéb dobóhelyeket, hogy a kerekesszékeket az előírások szerint több ponton is rögzíteni tudják. Ezzel is biztosítva a parasportolóknak a szolnoki sporttelepen való felkészülést és versenyzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában