jászkunság

2019.06.11. 07:00

Folyamatosan irtják a patkányokat Szolnokon

Míg tavaly huszonkilenc településről összesen kilencvenkét bejelentés, idén huszonhárom településről már negyven bejelentés érkezett patkányok miatt a megyei kormányhivatalhoz.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

A kártékony rágcsálók irtása magánterületen a tulajdonos, míg közterületen az önkormányzat feladata. Szolnokon nem emelkedett a bejelentések száma az elmúlt négy évben, az önkormányzat ugyanis 2016 óta folyamatosan végeztet patkányirtást.

– Kertes házban lakunk, a portán gyakori látogatók a patkányok, irtószerekkel küzdünk ellenük. Persze olyan helyre tesszük, ahol nem éri el a kutya, ami szintén távol tartja a kártevőket, így hosszabb távon nem vernek nálunk tanyát.

Éppen felújításban vagyunk, jobban kell figyelni a törmeléket, sittet, ezek ugyanis remek búvóhelyek – mondja a tiszaföldvári Boros Istvánné.

Nem csak a kertes házakban, de a városi panelházak között is felbukkanhatnak a kártékony jószágok, főleg az illegális szemétlerakók vagy az építkezések környékén.

– Február környékén láttak a lakók patkányokat, amikor itt, előttünk elkezdődött az építkezés és halomban állt a sitt – mutatja az épület előtti területet Ady út 5. szám alatti társasház közös képviselője, Fehér Sándorné.

– Azonnal kihívtuk a szakembert, aki irtószert helyezett ki, azóta nem bukkantak fel szerencsére – teszi hozzá.

Patkányártalom miatt 2018-ban 29 településéről 92 lakossági bejelentés érkezett, idén eddig 23 településről 40 megkeresést kapott a megyei kormányhivatal.

– A bejelentések jellemzően magántulajdonban lévő ingatlanokra vonatkoztak, jelentős részük állattartással, elhanyagolt gazdasági épületekkel, lakatlan ingatlanokkal függött össze.

– A patkányártalom jórészt a csatornahálózathoz kötődik, ugyanakkor az állattartás is okozhatja a rágcsálók elszaporodását, mivel a takarmány, a trágya vonzza a kártevőket. A romos, elhagyott otthonok búvóhelyet nyújtanak a patkányoknak, a magasra nőtt aljnövényzet és építési törmelék alkalmas fészkelő helyet jelent számukra.

– A kártevők elleni védekezés az érintett terület tulajdonosának a kötelessége, közterületek esetén az önkormányzat feladata. Patkányirtó szerek kiskereskedelmi forgalomban beszerezhetőek. Eredménytelenség esetén szükséges szakemberhez fordulni.

– Kártevőirtó tevékenységet kizárólag kártevőirtó szakmunkás, egészségőr-fertőtlenítő, egészségügyi gázmester végezhet, a kormányhivatal által kiadott tevékenységi engedéllyel. A kezeléseket engedélyezett rágcsálóirtószerrel végzik – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal.

A mentesítéssel megbízott vállalkozó csak szigorú szabályok szerint végezheti a munkát, egyebek mellett kikötés, hogy az alkalmazott szer emberre ártalmatlan legyen, emellett a rágcsálókat elfogyasztó állatoknál ne okozzon másodlagos mérgezést.

A felszínen meghatározott gócpontokban irtanak, a felszín alatti irtáskor pedig csatornaszemekben és víznyelőkben paraffin-olajos, vízben nem oldódó készítményt helyeznek ki csaliként, folyamatos megfigyelés mellett. Ezek a csalétkek az állatban belső vérzést okoznak, végül ebben pusztul el az állat.

Nem nőtt a bejelentések száma

A szolnoki városüzemeltetési osztály vezetője szerint a beérkező lakossági észrevételek száma nem emelkedett az elmúlt négy év átlagához képest, ami a 2016 – tól bevezetett szervezetten végzett patkányirtásnak köszönhető.

– Ez folyamatos, az egész várost érintő összehangolt felszín alatti és felszíni patkánymentesítés. A lakossági bejelentések tovább segítik az eredményességet, amit a környezetgazdálkodási osztály telefonszámán lehet bejelenteni.

– Idén május másodikán kezdődtek el a város belterületi részét érintő felszín alatti csatorna és csapadékvíz elvezető hálózatokban és a város teljes területén felszíni gócirtási munkálatok A felszíni irtás november végéig folyamatos. A felszín alatti irtás első üteme 2019. augusztus 15. napjáig tart, ezt követően az utógondozást 2019. november 15 napjáig végzik el – tájékoztatta hírportálunkat Dénes Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában