SZOLNOK

2019.06.11. 18:50

Közlekedésbiztonsági vetélkedőt rendeznek Szolnokon

Csütörtökön rendezik meg a „Biztonságos Közlekedés Kortalanul” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedőt Szolnokon, a Besenyszögi úton található Index tanpályán.

Szoljon.hu

A Szolnok Városi Balesetmegelőzési Bizottság által szervezett, ingyenes program fő célcsoportja egyrészt az idős korosztály, akik már több évtizede rendelkeznek vezetői engedéllyel, másrészt a kezdő, 0-2 éves jogosítvánnyal rendelkezők.

A két kategóriában versenyzők előbb elméleti tudásukról adhatnak számot egy KRESZ-tesztlap kitöltésével, ezután gyakorlatban is megméretettnek, mégpedig egy vezetéstechnikai pálya teljesítésével. A feladatok elvégzése után értékes nyereményekben részesül a két kategória első három helyezettje, akik még egy-egy kupát is megszerezhetnek elismerésül.

A rendezvény időtartama alatt ráadásul egyéb izgalmas programokon is részt vehetnek az érdeklődők, lesz többek között részeg szimulátor, bűn- és balesetmegelőzési tanácsadás, elsősegély ismeretek felfrissítése és látásellenőrzés is. Akik pedig nem kívánnak a kormány mögé ülni az autóban, megtehetik a kerékpáros ügyességi pályán, illetve tét nélkül felmérhetik KRESZ-tudásukat. Emellett szívesen várják az elektromos járássegítővel, mopeddel közlekedőket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában