Második világháborús üvegnegatívokat mutattak be

A különleges képek nem hagyományos filmtekercsre készültek, hanem rendkívül sérülékeny és törékeny üveglapokra fotózták őket, könnyen kopó technikával készültek. A szakértő szerint csoda, hogy túlélték az elmúlt hetven év megpróbáltatásait.

A második világháború hetvenötödik évfordulójának alkalmából bemutatott fotókat egy Baross úti stúdió padlásán találták meg egy vödörben. Az ötvenes években előkerült négyszáztizenkét képet három éve Somodi István ajánlotta fel a levéltárnak.

A sajtótájékoztatón Csönge Attila kifejezte háláját és köszönetét a nagylelkű felajánlásnak. A kutatóteremben bemutatott második világháborús üvegnegatívokat a levéltár dolgozója, Mészárosné Csók Zsuzsanna digitalizálta és retusálta.

Az internetes galériában a bevezető szöveg után montázsokat állítottak össze a katonákat és polgári hozzátartozókat ábrázoló képekből. (Kattintson a kiemelt szavakra a fotókért.)

– A katonák általában azért készítettek magukról fotót, hogy a hozzátartózóinak legalább egy fotó maradjon róla, ha elesne a háborúban. A családról és a hozzátartozókról, azért készítettek akkoriban fényképet, hogy a katona a frontvonalon, lövészárokban a honvágyát enyhíteni tudja – tudtuk meg Csönge Attilától.

A második világháború eseményeit kutató helytörténész, Magó Károly, az MH 86. Helikopter bázis zászlósa egy felhívást is közzétett a sajtótájékoztatón. A kezdeményezés célja, hogy a város világháborús áldozatait név szerint összegyűjtsék, ezért kérik, hogy aki felismer valakit a képeken jelezze azt a levéltár munkatársainak. A képek egy sorszámmal vannak ellátva a honlapon, így könnyebbé téve a beazonosítást.

Valamint a lakosok bevonásával katonai emléktárgyakat és fényképeket is gyűjtenek a Reptárban, a Damjanich János Múzeumban és levéltárban is. Az életutak és történetek megismerése céljából a hagyatékokat digitalizálják, így is méltóképpen készülve a jeles évfordulóra. Magó Király hozzátette, hogy nagyon bízik a felhívás sikerességében és abban, hogy sokan tudnak majd segíteni az azonosításokban.

Minden fotó egy történet, egy emberi sors

A 20. század első felében nagyon drága volt a fotózás, így csak azok a katonákról készültek műtermi fotót, akik anyagilag megengedhették maguknak. Ha jól megfigyeljük a katonákról készült fotókat, akkor észrevehetjük, hogy az arcukról nem csak a vidámság vagy a komolyság olvasható le, hanem az egyenruhákért érzett tiszteletük és hazaszeretetük is. Róluk ez volt az egyetlen emlék, amit sok rokon a haláláig őrzött.