Túrkeve

2019.06.05. 06:55

Megújulhat a veszélyes útszakasz

Felújítási munkálatok folynak a túrkevei általános iskola épületein. A közelmúltban már átadták az egyik épületegyüttest.

Szabó Lilla Laura

Hamarosan pedig a Kossuth úti általános iskola alsó tagozatának létesítménye is elkészül. Ennek különlegessége, hogy szecessziós stílusban épült.

A részletgazdag jegyeket a hőszigetelés során is megtartották, emellett az eredeti szín visszaállítása is megvalósul.

Az utak minőségét szintén javítani fogják: 93 millió forintnyi összeget szánnak a belterületi utak rendbehozatalára. Ez érinti egyebek mellett a Kenyérmezei utca egyik szakaszát is. A Katona utca teljesen új aszfaltburkolatot kap, a kelet-újvárosi területen pedig 16 utat újítanak fel.

Vida Tamás polgármestertől megtudtuk, hogy a leginkább elégedetlenséget kiváltó utak javítására is számítani lehet.

– Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter túrkevei látogatásakor megerősítette, hogy a kuncsorbai úton kilenc, a kisújszállási úton hat kilométernyi szakasz felújítása valósul meg – mondta a településvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában