SZAJOL

2019.06.15. 16:30

Összegyűjtötték a haltetemeket

Sikerült összegyűjteni az elpusztult halakat Szajolban.

Kovács Berta

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Holt-Tisza II-es tóegységén csütörtökre virradóan tapasztaltak jelentős halpusztulást.

Szöllősi József polgármestertől megtudtuk, a tetemek 80 %-át csütörtök estig eltávolították a vízből, ezzel meg is telt több konténer, a maradékot pedig reggel hordták bele egy másik konténerbe.

— Jól saccoltuk, valóban 100 mázsa körüli hal hullott el — állapította meg Szajol első embere.

A polgármester pénteken halőri kísérettel együtt kétszemélyes jetskivel maga is körbejárta a vízterületet, felmérve a helyzetet. Mint elmondta, további elhullott állatokkal nem találkoztak.

A tó halállománya sem pusztult ki teljes egészében, már csütörtök este is láttak az uszonyosok jelenlétére utaló vízfodrozódásokat. A jetskivel pedig a halőrök egymást váltva járták a tavat, ezzel is biztosítva, hogy oxigén jusson a vízbe.

A történtek okait kutató vizsgálatok még tartanak, a hivatalos szakvéleményre néhány napot várni kell – tudtuk meg a helyiektől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában