2019.06.04. 16:15
Színes programkavalkád várja az érdeklődőket a jubileumi Jász Világtalálkozón
A XXV. Jász Világtalálkozót idén június 7. és 9. között rendezik meg. Első napjának mottója „Tisztelgés a múltnak”.
Idén Jászkiséren rendezik meg a Jász Világtalálkozót.
Forrás: Beküldött fotó
Ennek jegyében helyi és jászsági művészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Csete Balázs Általános Iskola épületében, majd a város jeles szülötteiről emlékeznek meg a római katolikus templomban. Június 7-én este, a XXV. Jász Világtalálkozó ünnepélyes megnyitóján kitüntető díjakat adnak át.
Ezt követi a Jászság Népi Együttes és a Pendzsom Néptánc Együttes alapító tagjainak gálaműsora. A rendezvény második napján a jelent köszöntik. Ünnepi és ökumenikus istentisztelet lesz a református templomban.
Délelőtt a jász települések felvonulása utáni ünnepség díszvendége és a rendezvény fővédnöke, Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, valamint Karcag, a Nagykunság fővárosa.
A díszünnepségen átadják a Jászságért díjat és beiktatják az új jász kapitányt. Lovas programok, jászsági bajuszmustra, jász települések hagyományőrző csoportjainak műsora, megyei néptánctalálkozó, a Magna Cum Laude koncertje, utcabál és számos program várja az érdeklődőket.

Fotó: Beküldött fotó
A világtalálkozó harmadik napjának jelmondata: „építjük a jövőt”, a fiataloké lesz a terep. Jász virtusvetélkedő, főzőverseny, pálinkamustra, kerékpáros teljesítménytúra, kispályás labdarúgó torna várja az érdeklődőket.
Ezen a napon szervezik meg a „Sikeres vagyok és jász!” elnevezésű beszélgetést, melyen sikeres jászok mutatkoznak be.
A jubileumi rendezvény alkalmából vasárnap este értékes nyereményeket sorsolnak majd ki azok között, akik 2019-ben ünneplik a 25. születésnapjukat és a kihelyezett információs pultnál regisztráltak. A záróünnepség után Janicsák Veca és a The Biebers koncert, tűzijáték, retro disco szórakoztatja a résztvevőket.