jászkunság

2019.07.10. 06:58

Annyi a munka, hogy jó eséllyel még télen is ásni fognak a régészek

Idén sem maradtak elfoglaltság nélkül megyénk régészei. A várható feltárási igény alapján akár a télre is áthúzódhat a munkájuk. Eddigi eredményeikről és terveikről kérdeztük Kelemen Angéla régészt, a szolnoki Damjanich János Múzeum osztályvezetőjét.

Szathmáry István

Az idei esztendőt is kitöltik a megyében végzett régészeti feltárások - mondja Kelemen Angéla.

Fotó: Csabai István

– Ebben az évben eddig négy elvégzett munkánk volt, mivel a Pest megyei kollégáknak is segítettünk az M4-es út Abony és Cegléd közötti elkerülő szakaszán – kezdte Kelemen Angéla.

– Saját területünk legnagyobb feltárása a szolnoki vár most befejeződő ásatása volt. Itt az utolsó simításokat végzik a kollégák, és levonulunk a területről, átadjuk a beruházónak.

– Szintén befejeződött a törökszentmiklósi palánkvár területének leletmentése is, amit az ottani építkezés miatt előírt régészeti szakfelügyelet közben talált jelenségek indokoltak. Ezeket nem nevezném objektumnak, mivel itt csupán égési rétegeket tudtunk megfogni, de voltak benne tárgyi leletek is.

– Úgy tudom, találtak egy török kori kályhát is.

– Igen, de abból csak a szép, értékes mázas csempéket tudtuk kiemelni, mivel felépítménye túlnyúlt az ásatási területen. Hozzájuk hasonlók egyébként a szolnoki vár ásatásán is kerültek elő. A kályha fontos elemeit így is be tudtuk hozni a múzeumba.

– Ezeken kívül még a szolnoki, Piroskai úti szulfátüzem közműfektetési munkáinál végeztünk szakfelügyeletet. Ott is feltártunk néhány objektumot, többek között hasonló középkori anyagot, mint amilyenek a tavalyi évben zajló ásatáson kerültek elő.

– Ezek a jelenségek is feltételezhetőleg az okleveles adatokkal is dokumentált Paládics vagy Tétmonostora középkori településekhez köthetők. Itt még várható nagyobb feltárás, amikor a tervezett iparvágányt fektetik le, de annak időpontja a beruházótól függ.

– Ezen kívül még milyen terveik vannak idénre?

– Előreláthatóan a Jászságban lesz egy nagyobb feltárásunk. Júliusban kezdődik a jászberényi északi elkerülő út próbafeltárása. A korábban elkészült előzetes régészeti dokumentáció, a terepi felszíni leletgyűjtés és a talajradaros vizsgálat alapján itt sok, legalább hat, vagy hét, szinte egymásba érő lelőhelyre számítunk.

– Időben az őskortól a szarmatákon át a késő középkorig minden időszakból várhatóak leletek. Egyik helyen bronzkori leletanyag is előkerülhet, és talán az alföldi vonaldíszes kerámiával jelzett neolit kori objektumokra is számíthatunk.

Az idei esztendőt is kitöltik a megyében végzett régészeti feltárások – mondja Kelemen Angéla.
Fotó: Csabai István

– Mekkora területet jelent ez a gyakorlatban?

– A próbaásatás során négyezer-ötszáz négyzetmétert tárunk fel, és ez dönti el, mekkora lesz a várható teljes kutatandó terület. Becslés szerint ez elérheti majd a tizenkét-tizenhárom hektárt is.

– Amint megrendelést kapunk a megelőző feltárásra, a Jász Múzeummal közösen elkezdjük a munkát, ami az év végéig lekötheti a kapacitásunkat, amennyiben az útépítési beruházást a közeljövőben el kívánják kezdeni.

– Hány szakemberrel tudnak megfelelni ennek a kihívásnak?

– A Damjanich János Múzeumban most hét régész van státuszban, továbbá van két fiatal szerződéses régészünk. A Jász Múzeumban egy régész dolgozik. Vannak technikusaink is, sajnos kevesebben a szükséges létszámnál. Ugyanez mondható el a fotósokról is. Jelenleg egy dolgozik a terepen, ami szintén kevés.

– Mit láthat ebből majd a nagyközönség?

– A legfontosabb a szolnoki vár kaszárnyaépülete, melynek kulturális örökségünk részét képező falait a város döntése alapján láthatóvá teszik a látogatók számára. Ehhez járul majd az egykori Bécsi kapu mellett épülő, látogatóközpontba tervezett látogatóbarát vártörténeti kiállítás. Ők egymást kiegészítve adnak majd képet városunk régmúltjáról.

– Kár, hogy az évtizedekkel korábbi, régészeti felügyelet nélküli építkezések anyaga elveszett a közgyűjtemények számára.

– Nem mind. Időnként előfordul, hogy azokból is kerülnek hozzánk tárgyak. Otthon őrizgetik őket egy ideig, utána behozzák nekünk. Sajnos azoknak már csak tárgyi értéke van, mert a szakszerű feltárás adta információik már elvesztek a tudomány számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában