Berekfürdő

2019.07.04. 11:30

Ötvenedik házassági évfordulójukat ünnepelte a házaspár

A keszthelyi főiskolán, a Pinceszer nevű rendezvényen találkozott először a két agrárszakember, a kunhegyesi Hubai Imre Csaba és a kabai születésű Gere Margit Ágnes.

Daróczi Erzsébet

Gyermekeik, unokáik körében ünnepeltek.

Fotó: Daróczi Erzsébet

A dús, fekete hosszú hajú fiatal lánynak elsőre szimpatikus volt a fess fiatalember, aki úgy tudott futni, minta nyúl, sok futóversenyen indult és focizott is. Örömükre rokonaik jó szívvel és szeretettel fogadták be családjukba őket, így a fiatalok 1969-ben összeházasodtak.

A napokban már ötvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték három gyermekük, tizenegy unokájuk körében, s múlt hét óta elmondhatják, dédik is lettek. S mi a félévszázados házasság titka?

– Nem könnyű egy szóval megfogalmazni – mondja Hubai Imre Csaba. Az azonos érdeklődés, a mezőgazdasági szemlélet, a törődés, egymás tisztelete, segítése mellett a közös küzdelem összekovácsolja az embert.

Az esküvőről a feleség, Margitka annyit árult el, hogy Debrecenben volt a szertartás, az ebéd pedig Kabán, a szülői háznál, majd nászútra a nagyszülei erdőkertesi házukba mentek el pár napra, s aztán kezdődött is a mezőgazdasági munka, amely a mai napig tart.

Karcagra, a Május 1. TSz-be kerültek akkor agrármérnöknek, s ott dolgoztak évtizedekig. Mivel mindig nyitottak voltak az újra, s tulajdonképpen a növényorvoslás alapjait Keszthelyen megtanulták, 1990-től a biogazdálkodás felé orientálódtak. 1999 óta bejegyzett biogazdálkodóként dolgoznak.

Gyermekeik, unokáik körében ünnepeltek.
Fotó: Daróczi Erzsébet

– Nagy öröm számunkra, hogy ikerlányaink és fiunk, valamint már a nagyobb unokáink is velünk dolgoznak a családi biogazdaságban és vállalkozásokban. Tizenegy unokánk és egy dédunokánk van.

– Nem is lehetne szebbet kívánni ennél a házassági évfordulónkra – véli Margitka, aki ma már a családi vállalkozás ügyeit intézi, de míg a gyerekek kicsik voltak, ruhákat varrt, horgolt és kötött nekik.

A házaspár szeretné megélni a hatvanadik és hetvenedik házassági évfordulóját, s egészségben látni, ahogy unokáik is jól boldogulnak, megtalálják életük célját, párját. A legkisebb unoka még óvodás, a legidősebb 23 éves, és már édesanya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában