kunszentmárton

2019.08.01. 06:50

A Bökényi-gát helyreállítása a turizmust és a mezőgazdaságot is fellendítené

A turizmus fellendítéséről és a térség kulturális értékeiről is beszéltek a XVI. Kőrös-parti sportnapon. A fórumon dr. Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem professzora a Bökényi-gát helyreállításának fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét.

P. Pusztai Nóra

Izgalmas sárkányhajóversenyt láthattak a Körös-parti sportnap látogatói

Forrás: Beküldött fotó

A minap tartották a XVI. Körös-parti sportnapot, mely a főző- és homokvárépítő verseny mellett térségi turisztikai fórumnak is helyet adott. A vízi megméretésekre, a sárkányhajóversenyekre a város számos intézményének munkahelyi kollektívája nevezett.

Míg a Körösön a lapátok csattogtak, a fórumon a környék turisztikai lehetőségeit vitatták meg a résztvevők.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke felhívta a figyelmet a Bejárható Körös programra, amely kapcsán az aktív turizmus és a szabadidő hasznos eltöltéséhez szükséges feltételek megteremtése a cél. Olyan útvonalak kialakításával és infrastruktúra-fejlesztéssel, ami vonzóvá teszi a kisebb folyóinkat is.

A helyi szakemberek említést tettek a kiaknázatlan lehetőségekről, egyebek mellett az árvízi emléktúráról, amely negyven kilométer hosszú, biciklivel megtehető táv különböző tiszazugi települések között vagy az Alföldi Szent Márton Zarándokútról, ami Tiszapüspökit és Kunszentmártont köti össze.

Dr. Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Antropológiai Tanszékének vezetője, Karsai Béla cserkeszőlői gazdasági vezető és Fazekas János, Kunszentmárton alpolgármestere egyetértettek abban, hogy a város fekvése számos esélyt biztosítana a fellendülésre. A közelben elhelyezkedő Cserkeszőlői Fürdő és Gyógyászati Központ termálvizével külföldi, de haza turistákat is csábít a térségbe.

A helyzetet kihasználva, Kunszenten kulturális programokkal színesíthetik a nyaralásuk idejét. De kerékpáros kirándulásokra, egyéb csillagtúrákra és vízi vándortáborok szervezésére is berendezkedhetne a város.

Akadnak viszont a helyiek számára már-már szokványos, értékesnek nem tűnő természeti vagy épített adottságok is, amelyeket láthatóvá téve, turistákat vonzanának a térségbe.

– Az esetek többségében a kistelepülések sem látják a saját lehetőségeiket – mondta Karsai Béla.

Izgalmas sárkányhajóversenyt láthattak a Körös-parti sportnap látogatói
Fotó: Beküldött fotó

A turisztikai fórumon szó esett Cserke-halom legendájáról, amit dr. Barna Gábor elevenített fel. Miszerint egy vitéz a szomszéd király lányát szerette volna feleségül venni. Az uralkodó kikötése az volt, hogy az aráért hajóval érkezzen a kérő. A földesúr árkot kezdett ásatni az embereivel, ez lett a későbbi Ördög-árok. Míg a vitéz halála után mindenki, akit sanyargatott, egy kalap földet vitt a sírjára, ebből alakult ki a halom.

De a római korból fennmaradt Bába-halom is értékeket képvisel, ami egykor őrtoronyként üzemelhetett.

– Egyéb középkori láthatóvá tehető látnivalók sora fedezhető fel a Tiszazugban, monostorok és templomromok sorakoznak szerte a térségben – emelte ki dr. Barna Gábor, aki szerint táblák kihelyezésével a turisták is elnavigálhatóak. De nem elhanyagolható a Körös szerepe sem a környéken.

Legnagyobb probléma a vízi turizmussal kapcsolatban viszont, hogy nyári időszakban több esetben szinte kiszárad a meder. A Békés­szentandrástól Csongrádig tartó szakasz vízszintjének stabilan tartásához az egykori Bökényi-gát helyreállítására lenne szükség.

– Tavaly az alacsony vízszint miatt a kis hajó sem tudott közlekedni a folyón – mondta Fazekas János, Kunszentmárton alpolgármestere.

Az említett duzzasztó egy ipari műemlék, hiszen ez Európa első vasbeton vízi műtárgya. A tűsgátas működése nemcsak muzeális értéket képvisel, hanem felújítás után kiépített zsiliprendszerével biztosítaná az üzemi hajózás lehetőségét a Hármas-Körös alsó szakaszán.

Fontos lenne a települések közötti együttműködés

Az alacsony vízállás a talajszinten is meglátszik, a duzzasztógát használatával megnőhet az öntözhető terület mérete. Így a turisztikai mellett agrár célok megvalósulását is segítené a Bökény helyreállítása, mivel aszályos időszakban öntözővízzel láthatná el a folyó menti mezőgazdasági területeket, hangzott el a fórumon.

Elsődlegesen viszont szükség lenne a Körös-völgyi települések közötti együttműködésre. Ez a felügyeleti szervek rendezetlen viszonyai miatt nehezen megvalósítható, ugyanis a folyó egy része Gyulához tartozik, de a Hortobágyi Nemzeti Parknak is beleszólása van a vízrendezésbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában