Jászkarajenő

2019.08.16. 07:00

A helyi hagyományok felelevenítésén fáradoznak

Nagyszüleink korát ­idézte a minap a Karai Örömút Egyesület kezdeményezése. Programjuk célja, hogy a házias ételek iránt érdeklődő falubeliek megismerjék a tésztakészítés rejtelmeit. Mindezt ráadásul a közösségépítés jegyében.

Hartai Gergely

A faluközösséget is erősíthetik a Karai Örömút Egyesület programjai. Képünkön éppen csigatésztát készítenek a helyiek.

Fotó: Hartai Gergely

– Próbálja meg maga is a csigakészítést, nem nagy ördöngösség ez! – invitált mindjárt a megérkezésünkkor egy hölgy, aki régóta művelője már a hagyományos „mesterségnek”. Eközben a Karai Örömút Egyesület épületében ketten a kézi nyújtógépnél, tíznél is többen pedig az asztaloknál szorgoskodtak. Itt készültek ugyanis az apró csigák, amelyeket bár sokan sokféle ételbe tesznek, abban mindenki egyetértett, a legjobb helye azért a húslevesben van.

Ottjártunkkor nagy munkában volt Tóth Rudolfné, aki fiatalokat megszégyenítő gyorsasággal penderítette a levesbe valót. Elmondta, immár negyven éve foglalkozik tésztakészítéssel, így bőven van gyakorlata benne.

– Annak idején termelőszövetkezetben dolgoztam, amelynek volt egy melléküzemága is. Ott tésztagyártással foglalkoztunk, a vezető pedig én voltam – emlékezett vissza Mária, hozzáfűzve, hogy azokban az években harminc-negyven fő végezte a gyártással kapcsolatos feladatokat. S akkoriban nyolc-kilencféle tésztát állítottak elő.

– 2006-ban viszont nyugdíjba vonultam, így azóta csak annyi tésztát készítek, amennyi a családnak kell – mosolyodott el a hölgy. Majd elmondta, ma is szívesen formázza az ételbe valót.

– Szorgos kezei alól mostanság leginkább cérnametélt, kiskocka, eperlevél, szabógallér, szélesmetélt, nagykocka, tarhonya és lebbencs kerül ki. Évente ráadásul mintegy húsz(!) kilónyi.

Máriától közben azt is megtudtuk, Szolnokon született, aztán a Heves megyei Pélyre származott el, míg végül 1962-ben jött vissza Jászkarajenőre. A hamisítatlan, házi tésztakészítés fortélyait pedig az édesanyjától tanulta.

Arról is szót ejtett, a településen még mindig sok olyan hagyományos ételt készítenek, amelyekhez elkél a jó minőségű „csipedett”. Például a túrós csuszához, a bableveshez, a tyúkhúsleveshez és a kakaspörkölthöz is.

– Nálunk a csigakészítés a jász hagyományokhoz köthető. Őseink hozták magukkal Jászalsószentgyörgyről és Jászfényszaruról még az 1850-es és 60-as években – vette át a szót a falu polgármestere. Palya István szerint évtizedekkel ezelőtt nem telhetett el úgy ünnep a településen, hogy a húslevesben ne a kézzel készített csiga legyen a legfinomabb falat.

A faluközösséget is erősíthetik a Karai Örömút Egyesület programjai. Képünkön éppen csigatésztát készítenek a helyiek.
Fotó: Hartai Gergely

– Gyermekkoromban, a téli időszakban, amikor volt egy kis pihenő, a család összeült, és esténként pödörték a csigákat. Akkoriban ez arra is jó alkalom volt, hogy anekdotázzanak a helyiek, s ezáltal igazi társasági együttlét alakult ki – mutatott rá a falu első embere.

Palya István hangsúlyozta, bár régen elmúltak már azok az idők, a lényeg ma is ugyanaz: a közösségépítés, és hogy sokan megismerjék a házi tésztakészítés gyakorlatát és trükkjeit.

A falu lakója Váczi István is, aki szívesen látogatott el a programra. Mint mondta, az idősebb generáció tagjaként nagyon örül annak, hogy efféle közösségfejlesztő eseménynek ad otthont Jászkarajenő. István úgy véli, még több hasonló kezdeményezésre lenne szükség. De elsősorban arra, hogy a fiatalok is csatlakozzanak a hagyományőrző rendezvényekhez.

Újabb kezdeményezést terveznek

Budai Sándor, a Karai Örömút Egyesület elnöke arról beszélt, szeretnék megőrizni a régi szokásokat a faluban. Ezért a jövőben is igyekeznek tenni azért, hogy az alapvető értékek továbbéljenek errefelé.

– A mezőgazdaságban több olyan tevékenység is van, amelyek ma már teljesen másként zajlanak, mint korábban. Gondolkodunk azon, hogy egy hagyományos kézi-kukoricatörést szervezünk, esetleg szénakazalrakást. Utóbbi régen komoly tudást igényelt! – osztotta meg terveit az egyesület vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában