SZOLNOK

2019.08.29. 19:00

Hamarosan véget ér a körút felújítása

Végéhez közeledik a Puskás Tivadar körút felújítása, melynek részleteiről Szalay Ferenc polgármester és dr. Tóta Áron önkormányzati képviselő tartott helyszíni sajtótájékoztatót csütörtökön.

Hartai Gergely

Az eseményen elhangzott, a közel hatvanmillió forintból megvalósuló fejlesztés során 195 új parkolóhelyet létesítettek. A munkák során a Városmajor úti csomóponttól mintegy 380 méter hosszban újult meg a 13 méter széles útburkolat.

Az útpálya két oldalán térkőburkolattal ellátott parkolókat alakítottak ki, merőleges, illetve párhuzamos beállást biztosítva. A páratlan számozású oldalon a leromlott állapotú kiemelt szegélysor cseréje is megvalósult. Emellett a közterületen található hulladékgyűjtő konténerek számára 16 darab zárható tárolót is kihelyeztek.

– A Puskás Tivadar körúton néhány lépcsőházban lakó arra kérte az önkormányzatot, hogy a bejárati járdarészt is építtesse meg. Ez már folyamatban van. Sőt, néhány lépcsőháznál már be is fejeződött a munka – részletezte Tóta Áron.

Szalay Ferenc ezután arról számolt be, a keskeny járda miatt még olyan eszközöket kell kiépíteni a körút egyes részein, amelyek arra szolgálnak, hogy az autók ne foglalhassák el teljes egészében a járdát. A városvezető hozzáfűzte, a környéken másutt is fejlesztene az önkormányzat.

Felújítják például a Bacsó Nándor út előtti parkolót, és az utca végén lévő buszfordulót. A munkálatok várhatóan jövőre kezdődnek el. Ám ha minden a tervek szerint alakul, a parkolóépítés már az ősszel elindulhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában