Martfű

2019.08.12. 17:28

Újra használható a martfűi művelődési ház zongorája

Hosszú várakozás után idén sor került a martfűi művelődési ház pódiumtermi zongorájának nagyjavítási munkálataira. Fancsali Oldamur zongorahangoló közel három hónapon át dolgozott a hangszeren, mire minden alkatrészét kicserélte és újrahangolta azt. A négyszázezer forintnyi önkormányzati forrásból megújuló eszközt a növendékek különböző vizsgákon és hangversenyeken, de egyéb művészek mesterkurzusokon is használják majd.

P. Pusztai Nóra

Fancsali Oldamur közel negyven éve foglalkozik a zongorákkal.

Fotó: Martfű Média

Felújították a művelődési központ pódiumtermi zongoráját az elmúlt hónapokban. A négyszázezer forintnyi önkormányzati forrásból megvalósuló munkálatokat Fancsali Oldamur zongorahangoló végezte – tudtuk meg Asztalosné Kocsis Enikőtől, a helyi művelődési ház vezetőjétől.

A szolnoki születésű hangszerész már gyerekkorában kapcsolatba került a zene világával, édesanyja ugyanis hegedült szabadidejében. Fancsali Oldamur évekig a szolnoki színházban zenészként dolgozott, ahol különböző hangszerész mesterekkel találkozott, és elkezdte kitanulni ezt a mesterséget. Kunszentmártonban és Mezőtúron is tanított. Majd Nyíregyházán, később Debrecenben végezte főiskoláit, ahol muzsikusként a nyolc év alatt kötelező volt a zongorázás.

– A színházi muzsikálás és hangszerhangolás mindig az életem része volt. 1983-ban lettem zongorahangoló, hangszerész kisiparos. A zongorák és egyéb billentyűs hangszerek megfelelő működéséhez folyamatos karbantartás szükséges.

A hangszerész az utóbbi tíz évben majdnem minden nyáron vállalt egy nagyobb jellegű munkát Kelet-Magyarország számos városának különböző intézményeinél, zeneiskoláinál, művelődési házaiban. Közel tíz kilós szerszámos táskájával járja az országot, jelentősebb és kisebb munkákat vállalva.

– Átlagosan másfél-két hónap alatt végzek egy zongora nagyjavítási munkálataival, Martfűn az egyéb próbák miatti időbeosztás okán közel három hónap alatt végeztem.

Augusztus elején el is készültek a nagyjavítási feladatok. A munka során Fancsali Oldamur kicserélte a húrokat, hangolószögeket és a kalapácsfejeket, valamit megjavította a mechanikát is.

Fancsali Oldamur közel negyven éve foglalkozik a zongorákkal.
Fotós: Martfű Média

– Már évek óta jeleztem, szükség lenne erre a karbantartási munkára, de most sikerült fedezetet találni rá.

– Az előkészületek során lebontottam a húrozatot. A basszus húrokat nem lehet csak úgy megvásárolni, azokat magam készítem. A leszedés után mikrométerrel lemértem a hosszát és vastagságát, amikor a több mint negyven szál elkészült, akkor kezdtem felszerelni.

A szerelés után hangolás következik

A zongorán a hosszú évek alatt a kalapács deformálódik és kopik a fedőréteg is, amitől a hang zörejessé válik. A nagy munka során ezeket is kicserélte a hangszerész mester.

A billentyűzet kasmír felületei is tömörülnek, mozogni, lötyögni, kotyogni kezdenek az alkatrészek.

De a billentyűk alatti speciális filckarikák is elhasználódtak. Az alkatrészek nagyon drágák. A szerelés után következik a hangolás, amit új húrok esetén nyolc-tíz alakalommal kell elvégezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában