Szolnok

2019.09.12. 17:25

Átadták a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszát

Biztonságosabbá válhat a közlekedés, valamint javul az út szolgáltatási színvonala, emellett az utazási idő csökkenésére is számítani lehet a jövőben. Egyebek mellett erről adtak tájékoztatást csütörtökön a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszának ünnepélyes átadásakor.

Szabó Lilla Laura

Fotó: Mészáros János

A közel bruttó 431 millió forintos beruházás során két ütemben újult meg az elkerülő mintegy négy kilométeres szakasza. A burkolatmarást követően új kötő- és kopóréteget építettek be. A kiemelt szegély cseréje és javítása 216 méter hosszan történt meg. A burkolat mellé közel ötezer méteren teherbíró, mart aszfalt padka került. Tartós útburkolati jeleket festettek fel, illetve kicserélték a KRESZ-táblákat.

A munkálatok részlegesen érintették a Szent István hidat, az Alcsi-Holt-Tisza hidat, valamint a Sportreptéri út feletti műtárgyat is. Ennek során a szakemberek gondoskodtak a betonfelületek és a szigetelés védelméről, a vasbeton szerkezetek javításáról. Emellett rugalmas hézagkiöntést és a hídkorlátok mázolását is elvégezték.

Az ünnepélyes átadáson Szalay Ferenc polgármester mondott beszédet. A beruházás részleteit pedig Vántsa Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója ismertette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában