Gyakran tekintik őket haszon nélküli, henye társaságnak

Gyakran tekintik őket haszon nélküli, henye társaságnak, akik a dolog könnyebbik végét fogták meg a klastromok csendjében. Magányos életre, önmegtartóztatásra szóló fogadalmuk is nem egyszer gyakran vált az idők során rosszindulatú feltételezések céltáblájává.

Tény, hogy a klastromokban sem csupa szentéletű ember töltötte napjait. Az Istennek ajánlott élet nem könnyű, hanem próbatételekkel terhes pálya, aminek nem mindenki tudott mindig maradéktalanul megfelelni. Ettől függetlenül a barátok, nővérek elsöprő többségét csupán igaztalan vélekedésekkel illették az évszázadok során.

A szegényekkel együtt élő, az alföldi magyar nép hitéletét a török alatt is hűen szolgáló ferencesek, a gondos földművelést meghonosító ciszterek, a gyakran életüket kockáztató rabkiváltó trinitáriusok, a betegápoló apácarendek nélkül szegényebb lenne a világunk. Sajnos ennek ellenére nem egyszer a hivatalos szemlélet is ellenséget látott a rendekben.

Így került a felvilágosult „kalapos király”, II. József által feloszlatott magyar szerzetesrendek pótolhatatlan szellemi hagyatéka ebek harmincadjára, és ennek köszönhetjük a kommunista kísérlet által kiürített rendházakat is. Ma csekély kivételtől eltekintve legfeljebb a múzeum falai közt láthatunk közelről barátot, amire most a szolnoki Damjanich János Múzeum napokban megnyílt, a szolnoki és jászberényi ferencesek emlékének szentelt kiállítása is lehetőséget ad az érdeklődők számára.