Szolnok

2019.11.13. 16:30

Az átláthatóbb működés érdekében új bizottságokat hoztak létre

Az átláthatóbb önkormányzati működés és ellenőrizhetőség kedvéért az eddigi öt helyett hét bizottsággal működik megalakulása után a megyeszékhelyünk közgyűlése.

P. Pusztai Nóra

A Szociális és Egészségügyi Bizottságot a Szolnoki Többség különválasztotta a sporttal, a civil kapcsolatokkal és a turizmussal foglalkozótól, illetve létrehoztak egy, a környezetvédelemmel és a fenntarthatósággal foglalkozó bizottságot is – hangzott el a Momentum Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, Mindenki Magyarországa Mozgalom, a Párbeszéd Magyarországért, a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület közös sajtótájékoztatóján, kedd délután, a polgármesteri hivatal aulájában. A Szolnoki Többség négy frakcióba tömörül, Jobbik, MSZP, DK és XXI. század néven.

– A lakosság érdekeit szeretnénk bevonni a döntésekbe. Fórumok, fogadóórák segítségével fogunk demokratikus döntéseket hozni – emelte ki dr. Füle István, a közgyűlés korelnöke. Győrfi Mihály, a Szolnoki Többség MSZP frakciójának vezetője elmondta, javaslatuk szerint a leendő hét bizottság közül öt elnökét – az egészségügyi, szociálist; az oktatási, kulturálist; a városfejlesztéssel foglalkozót; a pénzügyit, valamint a jogi, közbeszerzési, rendészeti és ellenőrzésit – a Szolnoki Többség, a maradék kettőt – a környezetvédelmit; a sport, turizmust – a Fidesz-KDNP adja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában