galériával

2019.11.10. 07:00

Az együttműködés ösztönzéséért ebédeltek Karcagon

Dedelka & Ferdinánd Jászkun POP-UP ebédet tartottak a sajtó és a megye termelői részére péntek délben a karcagi Morgó Csárdában.

Daróczi Erzsébet

Forrás: Daróczi Erzsébet

A megyei foglalkoztatási paktum projekt célul tűzte ki a megye turisztikai erőforrásainak nagyobb hatékonyságú kiaknázását, a meglévő attrakciók fejlesztését és hálózati szinten történő összekapcsolását, együttműködésnek ösztönzését.

Ennek egyik rendezvénye volt a karcagi, melyet a megyei önkormányzat, a megyei kormányhivatal és JNSZ Megye Esély Szociális Közalapítványa szervezett azzal a céllal, hogy megismertesse a megye gasztronómiai kézműves termékeit, kicsit újragondolva Mautner Zsófi gasztroblogger segítségével. Készül egy megyei helyi termék adatbázis, melyből most tíz termelőt hívtak meg a bemutatkozásra.

A megjelenteket a megyei közgyűlés nevében Borbás Zoltán alelnök, az alapítvány nevében dr. Nagyné Varga Ilona igazgató köszöntötte. Mautner Zsófi elmondta, az ételeihez a tiszaszentimrei Bekecs Mátyás cheddar sajtjával, a jászladányi Bertalan László füstölt császárjával és Dedelkájával (kisgömböc), a kunmadarasi Dobó Kati ferdinándjával, a Túri kamra termékei- dr. Barancsi Ágnessel, a nagykörüi Grósz Tamás különleges fűszereivel, gyógynövényeivel, a Hubai Ökofarm hústermékeivel, birkapörköltjével, a tiszaörsiek szövetkezete tarhonyával és kecskesajttal, a nagykörüi Varga György sajtjaival adott alapot az újragondolt ételekhez, melyet Ternyák István bereki és Kiss Norbert karcagi séffel együtt készített el.

Így volt Alföldi Cézár, kisgömböcleves (vagy ahogy a jászladányiak hívják dedelka), tiszaörsi tarhonyasaláta sütőtökkel, pötyőkével, sült cékla, fekete fokhagymás töltött csirke, savanyított zergeszarv és kecskesajttorta karamellizált homoktövissel. Alföldi ünnepi ebéd pedig természetesen nincs karcagi birkapörkölt és Ferdinánd nélkül, így ezekből volt kóstoló, hiszen a kulináris örökségünket is meg kell ismertetni országosan is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában