Szolnok/Budapest

2019.11.10. 17:00

Belügyminiszteri elismerést vehetett át

A vízügyi ágazatban végzett kimagasló szakmai tevékenységének elismeréseként dr. Pintér Sándor belügyminiszter „Miniszteri Emléktárgyat” adományozott dr. Teszárné dr. Nagy Mariannának, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Regionális Laboratóriuma vezetőjének – számolt be honlapján a Kötivízig.

Hartai Gergely

Az elismerést, egy festményt dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár adta át Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének hatvanharmadik, valamint a köztársaság kikiáltásának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett minisztériumi ünnepségen.

A kitüntetett a szegedi József Attila Tudományegyetem elvégzését követően, 1986-ban biológusként került az igazgatósághoz. Munkáját elsősorban a vizek bakteriológiai vizsgálata és annak tudományos értékelése határozta meg. 2007-ben került a Kötivízig Regionális Laboratóriuma élére. 1988 óta tagja a Magyar Hidrológiai Társaságnak, a Magyar Tudományos Akadémia kutató munkacsoportja pedig 1989-ben választotta tagjává.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában