2019.11.15. 19:00
Három világhírű zeneszerzőről emlékeztek meg
A Cantate Nobis Énekegyüttes Egyesület immár hatodik alkalommal szervezte meg a regionális kórustalálkozót a Déryné Rendezvényház dísztermében.
A találkozó közös összkari mű éneklésével kezdődött
Fotó: Illés Anita
A hangversenyen három zeneszerzőre emlékeztek: Joseph Haydn, a bécsi klasszicizmus első nagymestere kétszáztíz évvel ezelőtt hunyt el; Bárdos Lajos, a huszadik századi magyar zenetörténet egyik meghatározó alakja százhúsz; Halmos László zeneszerző pedig száztíz éve született. A kórustalálkozóra négy régióból érkeztek dalos csoportok, tizenöt kórus énekelt egymásnak. A megnyitón többek között dr. Kis Katalin karnagy, főiskolai docens méltatta a rendezvény céljait.

Fotó: Illés Anita
– Nagyszerű ez az alkalom arra, hogy az énekkarok megmutassák azokat a kórusműveket, amiket a leginkább kedvelnek. A kórusok egymás hallgatásából tudnak fejlődni és inspirálódni – mondta dr. Kis Katalin.
A kórustalálkozón a három világhírű zeneszerző művei csendültek fel a résztvevők előadásában. Zenei szakértők értékelték az énekkarok produkcióit.