2019.11.19. 19:00
Idén is szebbnél szebb galambokat állítottak ki Jászberényben
Kakaskukorékolástól, madarak énekétől volt hangos hétvégén a jászberényi Ifjúsági Ház, ahol a jászberényi Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete immár hatvankettedik alkalommal szervezett galamb- és kisállat kiállítást, valamint versenyt.
A szebbnél szebb galambokat, különleges díszmadarakat, dísztyúkokat és kisemlősöket sokan megtekintették.
Fotó: Gémesi Balázs
Az esemény ezúttal is nemzetközi volt, hiszen nemcsak az ország számos pontjáról érkeztek galambászok, madarászok és nyúltenyésztők a seregszemlére, hanem Romániából is.
Vas Ádám, az egyesület elnöke elmondta, hogy több mint ötszáz galamb, harminc díszmadár és ugyanennyi nyúl, húsz papagáj szerepelt az eseményen.
Az idei kiállítást Bajor Istvánra, a tavaly elhunyt egyesületi elnökre emlékezve rendezték meg. A szebbnél szebb galambokat, különleges díszmadarakat, dísztyúkokat és kisemlősöket sokan megtekintették. A kiállítás egyébként évről évre nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében is, akik most is nagy kíváncsisággal fedezték fel a kisállatokat.
A versenyre nevezett állatokat szakavatott zsűri vette szemügyre és különböző szempontok alapján értékelte.
Galamb- és kisállat kiállítás Jászberényben