TISZAJENŐ

2019.11.19. 16:30

Önkéntes munkában aprítottak tüzelőt a helyi polgárőrök

A település polgárőrei a közrend védelme, rendezvények biztosítása mellett különféle önkéntes vállalásokkal is segítik a helyieket.

Kovács Berta

Több napon át vágták a rászorulók tűzifáját

Forrás: Beküldött fotó

Az elmúlt héten például a falu rászoruló lakosai számára beszerzett, önkormányzati szociális tűzifát aprították fel egymást váltva, napi több órát áldozva szabadidejükből e nehéz fizikai munkára.

Lólé Zsolt, a Tiszajenői Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, a polgármesterrel történt egyeztetés után a rönköket láncfűrésszel darabolták fel, sok, főként idős, beteg rászorulónak ugyanis már gondot okoz ezt megoldani, így viszont az idei évben már használatra kész állapotban fogják megkapni a fűtéshez valót. A héten az önkormányzat megkezdi a tüzelő kihordását a házakhoz, ebben is segíteni fognak, ahogy tették az előző évben is.

A polgárőrök mögött egyébként mozgalmas napok állnak, mivel pénteken indultak a Bács-Kiskun megyei Hercegszántóra, ahonnan vasárnap délután jöttek vissza, a hétvégén ugyanis a határvédelemből vették ki a részüket.

Több napon át vágták a rászorulók tűzifáját
Fotó: Beküldött fotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában