Nagyfeszültség helyett választható az együttműködés

A vasút ugyanis annak ellenére, hogy állomásai, megállói mindig egy településhez kötődnek, azoktól független, országos szervezet. Az ebből fakadó súrlódások nem új keletű problémák, elég a Szolnok–Debrecen vonal építésének szinte helyi háborúvá duzzadó ügyére visszaemlékezni.

Az akkori vasúttársaság erőpozícióból próbált a szolnoki városvezetéssel tárgyalni, s úgy gondolta, ott vezeti a síneket, ahol neki jólesik. Erre legalkalmasabbnak a Tisza partját találták, nem törődve azzal, hogy így elvágják a várost egyik legfőbb értékétől, a folyójától. De az akkori szolnoki tanácsot sem ejtették fejre. Egész egyszerűen harcba vetette a markos, kardos városi hajdúkat, akik a kitűzött nyomvonal jelzőkaróit rövid úton bedobálták a folyóba. Végül máig érvényes kölcsönös megegyezéssel zárult az ügy.

Úgy tűnik, azóta szelídült a világ, mert az abonyi polgármester és a MÁV egyik magas rangú képviselője azonnal a második megoldással, a békés tárgyalással kezdte a helyi közönség és a vasút között kialakult vita rendezését. Az abonyiak panasza remélhetőleg értő fülekre talál, amiből magának a MÁV-nak is haszna lehet. Bizonyára nem Abony az egyetlen hely, ahol hasonló feszültségek születnek, és az itteni, remélhetőleg diplomatikus megoldás a többi hasonló panasz kezeléséhez is mintaként szolgálhat.