Sütemény

2020.02.12. 16:30

Békebeli receptekkel elevenítenék fel a múltat Mesterszálláson

A múlt értékeit szeretnék megőrizni a településen egy gyűjtés keretében. Nagyanyáink és dédanyáink idejének receptjeit rendszereznék a helyi lapban.

Szabó Lilla Laura

– Tulajdonképpen bárki küldhet régi receptet, szívesen vesszük. A közelmúltban volt szerencsém elkészíteni egy boros süteményt, ami istenien sikerült. ­Lenyűgöz, hogy évtizedekkel ezelőtt még a nélkülözésben vagy szegénységben is, milyen kevés alapanyagból tudtak pompás ételeket, édessé­geket készíteni – részletezte Soós Edina, a mesterszál­lási könyvtár közösségszervező munkatársa. Hozzátette, hogy a recept az egyik helyi lakos, Molnár Jánosné nagymamájától származott. A remekül sikerült nassolnivalóból a közös karácsonyi ünnepre is sütöttek, és a falu fenyőfája alatt kínálták.

– A régi ütött-kopott papírlapon, már elhalványult sorokban, ám gyöngybetűkkel szerepeltek az összetevők és az elkészítés lépései. Már ez is felemelő érzés, hogy az ­ember ilyen formán kézbe veheti a múlt egy darabkáját. Arról nem beszélve, hogy a távoli ősök kedves kis örökségei ezek, a süteményeken keresztül mintha visszaidéznénk őket – folytatta Edina.

A településen egyébként komoly figyelmet fordítanak az értékek védelmére. A helyi kiadvány, a Falufigyelő a közelmúltban élte meg harmincadik évfordulóját. A könyvtár munkatársai minden példányt digitalizálnak, hogy így őrizzék meg a modern utókornak. Az összegyűjtött recepteket is ennek az újságnak a hasábjain fogják majd bemutatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában