Már működik Szolnok ingyenesen hívható zöldszáma

Megyénkben szerencsére továbbra sincs fertőzött. A megyei települések vezetői is az alapos kézmosásra és fertőtlenítésre hívják fel a figyelmet.

Munkatársainktól

Háló Dániellel tartott sajtótájékoztatót Szalay Ferenc szolnoki polgármester pénteken a városházán

Fotó: Csabai István

Legfontosabb a fegyelem! – hangsúlyozta Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján, melyet a koronavírusos megbetegedések terjedése miatti óvatosság erősítése miatt rendeztek. – Csütörtök reggel óta működik a városban az ingyenesen hívható 06-80/620-002-es zöldszám. A segítséget azok a gondozásban nem lévő szolnoki idősek vehetik igénybe, akiknek az alapvető élelmiszerek vagy gyógyszerek beszerzése problémát okoz – mondta a városvezető, majd hozzátette, az SZKTT Egyesített Szociális Intézmény szociális munkásai válaszolnak a telefon­hívásokra és szervezik meg az ellátást.

Kiemelte, hogy az iskolák biztonságban vannak. Az intézmények ezüstkolloid oldatos fertőtlenítése elkezdődött, jelentős részükben már csü­törtök éjszaka elvégezték a tisztítást.

– Szappant és fertőtlenítőszereket biztosítunk. Nem lehet probléma a különféle higiénés szerek beszerzése, pénzügyi korlát nincs, azt fogjuk beszerezni, amire szükség van – hangsúlyozta Szalay Ferenc.

Háló Dániellel tartott sajtótájékoztatót Szalay Ferenc szolnoki polgármester pénteken a városházán
Fotó: Csabai István

A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium is megtette a szükséges óvintézkedéseket a megelőzés érdekében.

– A hivatalos utasításokat, rendelkezéseket igyekszünk maradéktalanul betartani. A takarító kollégák fokozott figyelemmel, nagyobb gyakorisággal végzik a feladatokat. Az illemhelyiségekben fertőtlenítőszappanokat helyeztünk el, illetve a portán is van kézfertőtlenítő szer, mindezt az iskola biztosítja – mondta Balog Zsolt intézményvezető. Emellett a személyes higiénia fontosságát és az egyéni felelősséget is hangsúlyozzák.

A sajtótájékoztatón ugyancsak felhívták a figyelmet a higiénés szabályok betartására. Az egy-másfél méteres távolság, napi többszöri kézmosás, kézfertőtlenítés és a papír zsebkendők egyszeri használata mind-mind csökkentheti a vírus terjedésének intenzitását. Kiemelt figyelemmel kell fordulni az idős korosztály felé, hiszen ők a leginkább veszélyeztetettek.

– A bentlakásos gondozottak nem hagyhatják el az épületeket, Béres cseppel segítjük az immunrendszerüket. A nappali ellátásban résztvevőket vitaminkészítménnyel próbáljuk erősíteni – részletezte a megyeszékhely vezetője, aki a sajtótájékoztatón Háló Dániel diákpolgármesternek is átadta a szót.

A szolnoki Hétszínvirág Óvodában is fertőtlenítő hatású szappannal mosnak kezet a gyerekek
Fotó: Csabai István

– Eddig talán sokan nem vették komolyan a koronavírus-fertőzésről szóló híreket. Mi, fiatalok ritkán betegszünk meg, de hordozzuk a kórokozót. Életet menthetünk, ha betartjuk a higiénés szabályokat! Az idős hozzátartozóinkkal online felületen vagy telefonon tartsuk a kapcsolatot. Mellőzzük a pánikkeltést, és ne terjesszünk álhíreket! – hívta fel a diákok figyelmét.

Dr. Sebestyén Ildikó, Szolnok jegyzője hozzátette, hogy a helyzetre való tekintettel hétfőtől korlátozásokat vezetnek be a hivatal ügyfélfogadási rendjében.

– A földszinti tárgyalót ügyféltérré alakítjuk. Mindenki el tudja intézni az ügyét. Amit kérünk, hogy elektronikus formában vegyék fel velünk a kapcsolatot. Öt főben korlátozzuk az ügyféltérben tartózkodók számát, és telefonon is rendelkezésre állunk – mondta, majd hozzátette, hogy a fiatal házasulandókat is értesítik arról, hogy a párral együtt maximum húsz fő vehet részt a szertartáson.

Nemcsak az önkormányzat, hanem intézmények is bevezettek néhány további intézkedést. Nemcsak a nagyszínpadi produkciók, hanem a polgármester kérésére a Szín-Mű-Helyben tartott előadások is elmaradnak a koronavírus-járvány miatt – tájékoztatott pénteken kiadott közleményében Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.

A szolnoki Szent István Patikában is kihelyezték azt a tájékoztatót, miszerint csak annyi ügyfelet engedhetnek be egyszerre a gyógyszertárba, ahány pult működik
Fotó: Csabai István

Demeter István, a TISZApART mozit működtető cég ügyvezetője közleményben jelezte, hogy filmszínházukat legalább két hétig bezárják, a koncertek is elmaradnak. A létesítmény kávézója azonban továbbra is nyitva tart.

A megyeszékhelyen működő Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény a kockázatok csökkentése érdekében a várhatóan tizenöt fő feletti látogatószámú programjait elhalasztja – tudtuk meg Czakóné Gacov Katalin igazgató hírportálunkhoz eljuttatott közleményéből.

Folyamatosan tisztítják a buszokat

Az utasok és a munkavállalói védelmében, illetve a koronavírus-fertőzés terjedésének megelőzése érdekében, az országos tiszti főorvos és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai alapján a Volánbusz soron kívüli higiéniai intézkedéseket vezetett be megyénkben is.

– Fokozottan takarítjuk az autó­busz-állomásokat és a járműveket. Vírusölővel mossuk le a kapaszkodókat, kézfertőtlenítő szerrel látjuk el a munkahelyi mosdókat, tisztálkodóhelyiségeket – válaszolta megkeresésünkre a Volánbusz Zrt. kommunikációs igazgatósága. Hozzátették: kézfertőtlenítő szereket biztosítanak az utasokkal közvetlen kapcsolatban álló munkakörökben dolgozó munkatársaiknak.

A takarítás során a padlózatot fertőtlenítőszerrel mossák fel, áttörlik a kapaszkodókat és a leszállásjelzőket.

– Az autóbusz-vezetők fél órát meghaladó kiállási idejükben kötelesek áttörölni a kapaszkodókat. A munkatársak folyamatosan ellenőrzik valamennyi jármű tisztasági és higi­énés állapotát, továbbá azt, hogy a járműveken az elrendelt fertőtlenítőszer és törlőkendő megtalálható-e – tudatta hírportálunkkal az igazgatóság.

Nálunk is hiánycikk a szájmaszk és a kézfertőtlenítő

– A szájmaszk nagyon keresett, de jelenleg sajnos hiánycikk, senkinek nem tudunk adni, ahogy kézfertőtlenítőt sem – válaszolta erre vonatkozó kérdésünkre dr. Kapitány Mónika, a szolnoki Szent István Patika szakgyógyszerésze. – A nagykereskedőnél természetesen megrendeltük az eszközöket. Jelenleg várjuk, hogy valamennyit kapunk, de sajnos nem túl sokat küldenek, és ezeket szinte rögtön elkapkodják a vevők – tette hozzá a szakember.

A szájmaszkok és kézfertőtlenítők hiányával nemcsak ez az egy patika, minden megyei gyógyszertár küzd.

– Jelen pillanatban nincs sem fertőtlenítő, sem szájmaszk a megyei patikákban – hangsúlyozta a Magyar Gyógyszerészeti Kamara megyei elnöke, dr. Dobos Józsefné dr. László Erika. – Az országos kamara már intézkedik az ügyben, és mindent megtesznek, hogy a patikákat ellássák ezekkel az eszközökkel. Szerintem két héten belül megoldódik ez a probléma – fűzte hozzá.

A gyógyszertárakban több változás, intézkedés is életbe lépett a járvány visszaszorításának érdekében. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet arra kérte a patikákat, hogy korlátozzák a belépő vásárlók számát, vagyis csak annyi látogatót engedjenek be egyszerre, ahány pult működik.

Kérik továbbá, hogy az orvosi vények aláírására kihelyezett tollakat, a vizet, a poharakat, a gyógyszertári szórólapokat és újságokat, valamint a gyermeksarokban lévő tárgyakat szedjék be.

Fontos változás még a veszélyhelyzet miatt, hogy felírási igazolás nélkül is bárki átveheti megyénk patikáiban is hozzátartozója számára a gyógyszert – feltéve, ha tudja a beteg tajszámát, illetve önmagát is tudja igazolni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában