népszerűség

2020.04.12. 20:00

Gyakori megyénkben, hogy a szülők több utónevet adnak gyermeküknek

Továbbra is a Bence a magyarok kedvenc utóneve – derült ki a Belügyminisztérium által nemrég közzétett legfrissebb adatokból. A lányoknál immár kilencedik éve a Hanna vezeti a listát. A szolnoki újszülöttek többsége a Benett, Levente, Marcell, Milán, Miklós, István, valamint a Zoé, Léna, Natasa, Emma, Gina, Adél és Kira neveket kapta.

Czakó Nóra

Sokszor a szülők után kapják második keresztnevüket a gyerekek

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Hosszú ideje nem változott sokat a legnépszerűbb fiú- és lányneveket tartalmazó lista, melyet a Belügyminisztérium ad ki minden évben. Az újszülöttek adatait magában foglaló nyilvántartásból kiderült, hogy 2019-ben sem tudta letaszítani a trónról egyik név sem a Bencét. A 2001 óta listavezetőt első utónévként egész pontosan 1442 csecsemőnek adták keresztnévként.

A második helyen a Máté szerepel, ami 2003 óta fut be ezüstérmesként a célba. Tavaly összesen 1320 újszülött kapta első utónévnek. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára tavaly a Levente állhatott fel, amelyet 1194 alkalommal választottak a szülők. Összevetve a tavalyi statisztikát a 2018-assal, láthatjuk, hogy ez az utónév az ötödik helyről tornázta fel magát, és a Dominikot taszította le a trónról, ami most csak a negyedik legnépszerűbb utónév lett. Onnan viszont a Marcell csúszott vissza az ötödik helyre.

A lányok esetében a Hanna volt az abszolút kedvenc. A héber eredetű női nevet 2011 óta tartják a gyermeket vállalók az első helyen, múlt évtől újabb 1494 baba első utónévként viselheti. Az ezüstérmesnél változás történt, ugyanis helyet cserélt a harmadikkal. Az Anna így a második helyig tornázta fel magát, hiszen 1128 csecsemőnek adták első névként. Zoékból is tovább szaporodtak viszont a magyarok, tavaly óta további 989 újszülött hordja ezt a görög nevet, melynek jelentése: élet.

A hagyományosabb utónevek közül egyébként csak a Zsófia fért be az első tízbe. Az összeállításból az is kiderül, hogy második utónévként a legtöbb szülő a Lászlót, Istvánt, Noelt, valamint az Annát, Hannát, Zoét választotta.

Sokszor a szülők után kapják második keresztnevüket a gyerekek
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

A megyeszékhely statisztikája csak részben hasonló az országos listához. Szolnokon ugyanis tavaly a legnépszerűbb fiú utónevek a Benett, Levente, Marcell, Milán, Miklós és István voltak, a legtöbb újszülött lány pedig a Zoé, Léna, Natasa, Emma, Gina, Adél és Kira neveket kapta. 2018-ban a Dominik, Noel, Marcell, Levente, valamint az Anna, Hanna, Lili és Zselyke voltak a legkedveltebb nevek a megyeszékhelyen. Láthatjuk, hogy a Levente és a Marcell nem vesztett népszerűségéből, az országos lista második helyezettje, az Anna azonban tavaly már nem került be a kedvencek közé a megyeszékhelyen.

Stiegler Beáta, a szolnoki polgármesteri hivatal igazgatási osztályvezetője hírportálunknak elmondta, tapasztalataik szerint gyakori, hogy a szülők több utónevet adnak a gyermeküknek. Ebben az esetben második utónévnek sokszor a szülők nevét választják. Az osztályvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a megyeszékhelyen tavaly a legextrémebb nevek leánynál a Zejnep, Dzsamilla, Dzsindzser, fiúnál pedig a Dzsasztin, Teó, Marcselló voltak.Czakó Nóra

Az akadémia szerint Hürrem lehet, Samsara nem

A Magyar Tudományos Akadémia névtanácsa minden évben frissíti az anyakönyvezhető nevek listáját. A tavaly jóváhagyott női nevek között szerepel például a Hürrem és a Sznezsana is. Ezenkívül anyakönyvezhető még lányok esetén az Anisza, Daliborka, Deodáta, Evolett, Katalea, Keikó, Lagerta, Lupitá, Nazli és a Szohéila is. A magyar fiúnevek listájára is új nevek kerültek fel, mint például az Alperen, Bjárke, Dárkó, Éhúd, Góvardhan, Manaén, Narutó, Őze, Rajnáld, Zlatkó.

Persze nem minden névkérelmet hagyott jóvá a névtanács bizottsága. Nem ment át a szigorú szűrőn például a Tibina, Cinke, Mézy, Samsara, Pink, Dzoána, Izáura, Maci, Kopasz, Triszmegisztosz, Oliwer, Portosz, Zödön és a Jettero sem.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában