horgászat

2020.04.02. 14:00

Kétkilós kecsegéket is kifogtak a Tiszából

Felméri a Tisza kecsegehalfaj-állományát a Kö­zép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

Kovács Berta

Donkó Péter titkár elmondta, a szövetség a vizsgálattal országos kutatási programban is részt vevő szakembereket bízott meg, akik a téli időszakban többször, több helyen csontos kecehálóval merítettek a folyón, megvizsgálva a fogást.

– A körülmények nem mindig voltak ideálisak, az áradások idején nyilván nem nagyon lehetett kecsegét fogni. Ennek ellenére értékelhető mennyiség akadt a hálókba – számolt be róla Donkó Péter. – Az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy jelen van a halfaj a folyóban, tíz centiméterestől a két kilogrammos nagyságúig mindenféle méretű kecsegét találtak. Úgy néz ki, az egy-, két- és háromnyaras, valamint idősebb korosztály is képviseltette magát.

A kifogott példányok hosszát is lemérték
Fotó: Beküldött fotó

– Ez azért is jó, mert látszik, hogy nem csak az utóbbi években telepített példányok vannak jelen. Terveink között szerepel, hogy ismét fogható legyen ez a jelenleg tilalom alá tartozó halfaj. Akkor lehet feloldani a tilalmat, ha a víz hasznosítója nagy mennyiségben telepíti a kecsegét, és önfenntartóvá válik a populáció. Mi folyamatosan telepítünk, és a fogás összetétele arra utal, hogy jó úton haladunk afelé, hogy a feltételek teljesüljenek – fejtette ki a szövetségi titkár.

A kutatás eredményeit halőri tapasztalatok is megerő­sítik.

– Tavaly Tiszaburánál a halőreink által felszedett, illegálisan kihelyezett halászhálókban is találtak többek között negyven kiló körüli kecsegét. Nemrég pedig arról számoltak be, hogy láttak a folyón kecsege mozgolódására utaló jeleket – árulta el Donkó Péter.

Kecsegehalfaj-állományá­nak felmérő halászatát a Tiszán 2019 októberétől végezték idén március 15-ig. A tervek szerint a kutatóhalászatokat ez év októbertől folytatni fogják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában