Debreceni Egyetem

2020.04.25. 11:30

Szolnoki hallgatókat is érinti a beragadt oklevelek kiadása

Mintegy háromezer, korábban Szolnokon végzett hallgatót érint a kormány legutóbbi, felsőoktatásra vonatkozó rendelete.

Szabó Lilla Laura

A nyelvvizsgamentesség lehetőséget biztosít papírjuk megszerzésére azok számára, akik záróvizsgát tettek, ám nyelvvizsga hiányában nem tudták kézhez kapni oklevelüket.

– Azok, akik idén augusztus 31. előtt záróvizsgáztak, illetve addig záróvizsgáznak, az adott szak képesítési követelményei szerinti nyelvvizsga megszerzése alól mentesülnek – tájékoztatott dr. Pető Károly, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja. Hozzátette, hogy a rendelkezésnek visszamenőleg nincs időbeli korlátja. Így az évekkel korábban vizsgázott hallgatók is jogosultak okleveleik megszerzésére.

A megyeszékhely felsőoktatási intézménye számos változást élt meg az utóbbi években. Tavaly augusztus óta a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának Szolnok Campusaként működik. Az elmúlt esztendők sikeres vizsgázóiról a Neptun elnevezésű tanulmányi rendszer segít képet adni ebben a helyzetben.

– Pillanatnyilag háromezer körüli létszámról tudunk az adatok szerint – mondta a kar dékánja. Kiemelte, hogy az oklevelek kiállítása és postázása igen időigényes feladat lesz. Országos szinten több tízezer egykori hallgató adatait szükséges ellenőrizni és pontosítani. Ennek megfelelően a Debreceni Egyetem egységesen kezeli a feladatot mind a tizennégy kar vonatkozásában.

– Az előzetes egyeztetéshez és regisztrációhoz egy internetes felület nyújt majd segítséget, mely hamarosan elérhető lesz az egyetem honlapján. Itt az egykori hallgatók a személyes adataik mellett minden, a tanulmányaikkal, vizsgáikkal kapcsolatos tudnivalót megadhatnak majd. A pontosításokat követően pedig postázzuk az okleveleket a tulajdonosaiknak – részletezte dr. Pető Károly.

A diplomák kézhezvétele sokak számára jelenthet kedvezőbb feltételeket a munkavállalásban. Az egykori, sikeres záróvizsgát tett hallgatók minden bizonnyal kivétel nélkül élni kívánnak majd a lehetőséggel, ám a jelentős feladat teljesítéséhez elsősorban türelemre lesz szükség.

Ezek is érdekelhetik