Galériával

2020.05.22. 20:00

A legkorszerűbb technikával felszerelt mentőautó került Martfűre

Országszerte kétszázötvennégy új mentőautót állítanak szolgálatba 2019/2020-ban. Jász-Nagykun-Szolnok megyében először Martfűre került közülük. Dr. Papp Antal polgármester mellett Boldog István országgyűlési képviselő is részt vett a csütörtöki ünnepélyes átadáson, ahol elhangzott, hogy a mentőállomáson az év minden napján két járművel teljesítenek szolgálatot.

P. Pusztai Nóra

Fotó: Kiss János

– Tizennégy bajtárs két műszakban biztosítja a sürgősségi ellátást a környező hat település közel huszonnyolcezer lakosának. A tevékenységük számokban is megmutatkozik. Az elmúlt évben a két egység százharminchatezer kilométert tett meg, és közel kétezer-ötszáz mentőfeladatot végzett el – mondta az átadáson dr. Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi regionális igazgatója. Hozzátette: ez a szám is alátámasztja a martfűi mentőállomás létjogosult­ságát.

Martfű Kormányzati forrásból a legkorszerűbb – számos technikai újdonságot hordozó – „B” típusú Volkswagen Crafter mentőjármű került Martfűre. A felszerelések segíthetnek a mentőknek a mindennapi betegellátásban.

– A legújabb fejlesztés a betegmozgató és -szállító rendszer, mellyel hatékonyabban és biztonságosabban lehet a mozgásában korlátozott betegeket szállítani. De speciális hordágyak és rugózási rendszer, valamint a gyógyszerek, az eszközök és az infúziók hűtésére, illetve melegítésére szolgáló eszközrendszerek is találhatóak az autóban. A klimatizáció is fontos, nem mellesleg főleg a járványügyi helyzetben előny a légtér és utastér teljes izolálása – részletezte az új jármű tulajdonságait az igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában