Felfedezés

2020.05.31. 11:30

Érdekes leletanyagokra bukkantak a régészek a berényi feltáráson

Több régészeti kultúra nyomát tárták fel a régészek a jászberényi elkerülő út harmadik, befejező ütemének nyomvonalán – tudtuk meg azon a munkabejáráson, melyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szervezett nemrég. Ottjártunkkor még a területen dolgoztak a régészek.

Illés Anita

Polgár Zoltán régész érdekes leletanyagot tárt fel

Fotó: Gémesi Balázs

Kelemen Angéla, a szolnoki Damjanich János Múzeum régészeti osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy főleg a szarmata népesség telepjelenségeit, köztük házakat, gödröket, kisebb temetőrészleteket tártak fel. Ezenfelül nyolc-kilenc avar korú sírt is felfedeztek. Az avarok a hatodik század közepén érkeztek a Kárpát-medencébe, a Duna és a Tisza által határolt területekre. Lovas sírjaikban értékes leletanyagot találtak kengyellel, ékszerekkel, csatokkal és övveretekkel.

Polgár Zoltán régész érdekes leletanyagot tárt fel
Fotó: Gémesi Balázs

Kelemen Angéla érdekességként hozzátette, hogy az újkőkorra tehető, neolit kultúra megtelepedésének nyomaira is ráleltek. A tavaly novemberben elkezdett régészeti munkát két lelőhelyen a szolnoki Damjanich János Múzeum, egy helyen pedig a Jász Múzeum régészei végezték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában