2020.05.15. 07:00
Felújítási munkák előzik meg a megyei fürdők újranyitását
Amennyiben a strandok, illetve a szabadtéri fürdők megfelelnek a kötelező higiéniai előírásoknak, úgy megnyithatják kapuikat a látogatók előtt – erre egy, a napokban hozott kormányrendelet ad lehetőséget. Csakhogy egyelőre sok a nyitott kérdés: térségünk legtöbb létesítményének vezetősége a részletszabályok napvilágra kerülésére vár.
Mint arról megyei körképünk első részében már beszámoltunk, a legtöbb fürdő eleve úgy tervezte a tavaszi felkészülési és karbantartási munkálatait, hogy május végén, pünkösdkor fog majd újranyitni. Fürdőink mindegyike kényszerű üzemszünetet tart tehát még egy darabig, az összeállításunk második részében megszólaltatott vezetők is amondóak, hogy a biztonságos és felelősségteljes működéshez jellemzően két-három hétre is szükség lehet.
Június közepéig várni kell a nyitással Cserkeszőlőn
Teljes erővel folyik a takarítás, karbantartás és felújítás a térség egyik leglátogatottabb létesítményében, a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központban.
– Megújul a hullámmedence, a gyógyvizes medencék, de a ponyvacsúszda is. A padok új lécezetet kapnak, a műanyag részeket megfelelő minőségűre cseréljük, és véget vetünk a műszakilag nem megfelelő, igénytelen megoldásoknak – tette közzé a település közösségi oldalán Varga Attila polgármester.
A belső medencéket savazták és fugázták, ahogy a külső hármas gyógymedencét is. A falu vezetője kitért arra is, hogy felújítják a belső csúszdát és a kerítéseket. Műszakilag is rendbe teszik a gépházakat, és eltakarítják az évek alatt felgyülemlett szemetet. Kiküszöbölik a műszaki problémákat és az általuk okozott kényelmetlenségeket, hogy megfelelően várhassák a visszajáró és az új vendégeiket.
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/P50wYD6PvdtKv4VW0gooADTuCnGtUUAlz4PsU5xJQ5Q/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVlNmZkOTFlNGYyODQ5MmRiMjhjNTA3NDMwYTdmOWE1.jpg)
Fotó: Beküldött fotó
– A falu és a fürdő érdeke a felújítás, folyamatosan érkeznek az ehhez szükséges anyagok is – tájékoztatta a lakosságot. A cél a mielőbbi, de biztonságos nyitás, így a tervek szerint legkorábban június közepén nyithat a fürdő.
– Előreláthatólag a felújítás, a külső tanmedence kivételével, június tizennegyedikéig befejeződik. A tervek szerint június tizenötödike és huszonegyedike között a cserkeszőlői lakosok vehetik igénybe a szolgáltatásokat, majd a járványügyi előírásoknak megfelelő létszámban és szabályok szerint vendégek is érkezhetnek a fürdőbe – részletezte Varga Attila.
A Tisza-tónál is javában készülnek a szezonra
Bizonytalanság övezi a Tiszavirág Abádszalóki Tanuszoda nyitásának várható időpontját, mert azt az általános iskola újranyitásához fogják igazítani. Az viszont biztos, hogy a Tisza-tó Strand idén nyáron már várni fogja a strandolókat. Folyamatos a munkavégzés az abádszalóki Tisza-tó-parton, zajlik a strand felújítása.
– A végéhez közeledik a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával megvalósuló százmillió forintos beruházás első üteme. Egy családi golfpályát és korszerű beléptetőrendszert alakítunk ki – mondta megkeresésünkre Balogh Gyula polgármester. Hozzátette, az üzemeltető megkérte az engedélyt a szabadstrand nyitásához, a terveik szerint már június végén, de legkésőbb július elejétől lesz látogatható a szabad vizű Tisza-tavi fürdőhely.
Valamivel hamarabb, már június elsején szeretnék megnyitni a Tiszafüredi Szabadstrandot. Erről Lendvai Imre, az üzemeltető Tisza-Víz Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatta hírportálunkat.
– Napokon belül benyújtják az engedélyeztetési kérelmet. Mind a gyógyfürdőt, mind a szabadstrandot júniustól szeretnék látogathatóvá tenni. Fontos részlet, hogy még zajlik a szabadstrand több száz millió forintos felújítása-átépítése, de a teraszok addigra elkészülnek, és a büfék is megnyithatnak majd.
Nem tudják, hogyan sikerül megfelelni a szabályoknak
Csak bizakodni és reménykedni tudnak a tiszapüspökiek, hiszen nagyon készültek az idei nyári szezonra. Egy turisztikai pályázat segítségével korábban már elkezdték a Tisza-parti szabadstrand fejlesztését, emellett a partra vezető út felújítása jelenleg is tart.
– Nekünk kétfelé is meg kell felelnünk, ugyanis strandunk Natura 2000-es terület. Vagyis, először engedélyeztetnünk kell a működésünket, mint minden évben, csakhogy ezt a járvány miatt idén csak június elsejétől tehetjük meg. Ha ez megtörténik, jelenleg akkor sem látjuk még előre a strand működésének feltételeit. Erről talán majd júliusban tudunk pontosabbat, hiszen nem tudjuk még, hogy a járványhelyzet szabályainak hogyan tudunk majd megfelelni – mondta Bander József polgármester.
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/RGOsIzoFnx5YA3E5k1g-Sc0xfXaD9mlE8AfVKwHw8o0/fill/2560/1655/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViZWI0YjJjOGM5NDRmZDhiN2MzODA3Y2NlMmVlNWI2.jpg)
Fotó: Mészáros János
A koronavírussal kapcsolatos újabb polgármesteri intézkedésekről tett közzé tájékoztatót a minap Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere. A helyi termál- és strandfürdő újranyitásával kapcsolatban közölte, hogy a rendelkezések részletei még nincsenek kidolgozva, ezért májusban még nem nyitják ki a strandot. A kellő információk birtokában május huszadikáig döntenek arról, hogy esetleg június elsejétől lehetőség nyílhat-e az újranyitásra. A termálfürdőben folyamatban van a térburkolat felújítása, a medencékről levált csempék visszahelyezése, valamint tisztasági festést is végeznek.
Nagy a bizonytalanság Cegléden és Abonyban
A jászkunsági strandokénál is bizonytalanabb a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont helyzete. A létesítmény hivatalos oldalán tájékoztatta vendégeit a járvány miatt kialakult helyzetről. Mint írták, a Pest megyére jelenleg vonatkozó korlátozások a fürdőt is érintik, így egyelőre nem tudják, mikor nyithatnak meg.
– Azonban a várakozás idejét is hasznosan töltjük. Festünk, burkolunk, lakkozzunk, takarítunk, virágot ültetünk. Mindemellett azon dolgozunk, hogy a lehető legbiztonságosabbá tegyük strandunkat és az Aqua Centrumot a most kialakult, speciális helyzetben. Ha ezt a rendeletek és a korlátozások is lehetővé teszik, akkor a pünkösdi hétvégén szeretnénk megnyitni – olvasható közleményükben.
Koronavírus (Jászkunság)
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!
Az abonyi önkormányzat a napokban arról számolt be hírportálunknak, hogy a helyi fürdőben jelenleg a nyitást előkészítő munkálatok zajlanak. Térköves járda épül a bejáratnál, a gépházat esztétikus védőkerítéssel kerítik el. A nyitás itt is a Pest megyét érintő korlátozások feloldását követően várható.
A Nagykunság fürdői is a részletszabályozásra várnak
– A Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdőben a zárvatartás ideje alatt is folyamatosan végezték a karbantartást a dolgozók, így nem volna akadálya a nyitásnak – mondta Perge József, a Berek-Víz Kft. ügyvezető igazgatója. Nem ismert azonban még előttük a részletszabályozás.
– Például hatvanöt év felettiek jöhetnek-e a fürdőbe, korosztályonkénti medencéket kell-e kijelölni, hány fő mehet be egyszerre a strandra, milyen plusz előírásokat kell betartani az öltözőknél, medencéknél, vagy a büféknél? Ha ezekre a kérdésekre is meglesz a válasz, a szabályozás, azt követően fogunk a tulajdonos önkormányzattal egyeztetni a fürdő, a kemping és a kereskedelmi szálláshelyek nyitásának pontos idejéről – tette hozzá a szakember, aki reméli, pünkösdre megnyithatják az öt szabadtéri medencéjüket, és mivel a fürdő területe több hektár, így a szabadban biztosítottak az előírt védőtávolságok.
Törökszentmiklóson május tizenhatodikára, szombatra terveznék a városi strandfürdő megnyitását. A feltételes mód nem véletlen, hiszen több kérdésre is szeretnének még választ kapni.
– Mindenképpen megvárjuk a szakminisztérium Magyar Fürdőszövetségnek adott válaszát, hiszen több kérdést nem látunk még tisztázottnak. Például, hogy miként tudjuk betartatni a medencékben a másfél méteres védőtávolságot, vagy a közösségi tereken kellő biztonsággal vendégül látni az ügyfeleket. Azt sem tudjuk egyelőre, hogy az idősávok betartását hogyan biztosíthatjuk majd a strandon, hiszen nekünk napijegyeink vannak. Azt várjuk, hogy szülessen egy egyeztetett állásfoglalás, és iránymutatás a hatóságok, a minisztérium és a fürdőszövetség közreműködésével – válaszolta kérdésünkre Róth Ervin, a strandot üzemeltető Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: azért is lenne fontos a mielőbbi tisztánlátás, mert a másfél hónapnyi teljes leállás után a rendszer újraindítása hosszabb és bonyolultabb folyamat, mintha csak téliből nyári üzemeltetésre álltak volna át.
Koronavírus (Jászkunság)
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!
- Ez olvasható ki a szolnoki szennyvízmintákból – mutatjuk az eredményeket!
- A jászkunsági szennyvízminták többségében már nem mutatható ki a koronavírus örökítőanyaga