2020.05.13. 07:00
Segítőiknek hála talpra tudott állni a nyársapáti család
Egy évvel ezelőtt írtunk a szolnoki kötődésű, Nyársapáton élő Kovács családról. Tavaly ilyenkor hat kiskorú gyermek maradt édesanya nélkül, a család pedig a csőd szélére került a korábbi orvosi kezelések költsége miatt.
A 6 éves Ádám, a 10 éves Roland, a 11 éves Tímea, a 13 éves Zsolt, a 16 éves Ferenc és a 18 éves Alexandra, valamint az édesapa, Ferenc nagyon nehezen élték meg az idei anyák napját
Forrás: Beküldött fotó
Cikkünk után rengetegen segítettek nekik. Most annak jártunk utána, hogyan élnek egy évvel a tragédia után.
– Majdnem mindent ki tudtunk cserélni azóta, mióta megjelent a cikk – mutatja a takaros, hatvannégy négyzetméteres családi házat az édesapa, Ferenc. Az egy évvel ezelőtti állapotokat ismerve, szinte rá sem lehet ismerni a házra, a család a jólelkű adományozók segítségével, szinte mindent fel tudott újítani, vagy ki tudott cserélni.
– A fürdőszobát is sikerült végre komfortossá tennünk, ez nagyon fontos volt. Újravezetékeltük, újracsempéztük, zuhanykabint és vécétartályt szereltünk be, mert nem volt benne. A kézmosót is kicseréltük. Új mosógépet, hűtőt vettünk, bútorokat is kaptunk – meséli boldogan Ferenc, aki alig győzi felsorolni, mi mindent köszönhet az adományozóknak.
– A kerítést és a teraszt is sikerült megcsinálnom, az udvart is rendbe raktam, kicseréltük a nyílászárókat. Új konyhabútort kaptunk, a gyerekeknek emeletes ágyat vettem. Mind ilyenekre költöttem a pénzt, amiket küldtek, mindenről megvan a számla – bizonygatja. Ferenc azt is elmondja, visszamenőleg megérkezett a családi pótlék és az árvasági segély is, korábban ez azért volt probléma, mert az elhunyt feleség, Tímea nevén volt a számla, melyre ezek érkeztek. Ameddig ezt elintézte, nagyon aggódott, hogyan fizeti majd ki a számlákat. Azóta ez a probléma is rendeződött, még a régi kicsi autót is le tudták cserélni egy, a család méretéhez illő nagyobbra.
Az édesapa azt mondja, nem tud eléggé hálás lenni a támogatóknak, akik közül vannak olyanok, akik még a mai napig is segítenek. Amellett, hogy neveli a gyerekeket, minden alkalmi munkát elvállal. Ha kell, füvet kaszál, fát vág vagy fuvarozik, bármit, amivel pénzt tud keresni. Nem könnyű talpon maradni ennyi gyerekkel, de azt mondja, nem ez a legnehezebb.
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/syxmuLsdmv97TbmPJ3EdMp_-hMYhZPDluhSQRyLw5U0/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkYjkyYzZkNjlkYjQ3NWViNmYyZTUxM2FmMTY5ZmE4.jpg)
Fotó: Beküldött fotó
– Most, hogy anyák napja volt, kivittem a gyerekeket a temetőbe, tettek virágot az édesanyjuk sírjára. Kedves támogatónkat és barátunkat, Csöpi nénit is felköszöntötték, így tudtuk megoldani, hogy mégis... A három kisebbet pszichológushoz kell hordanom, mert ők nem tudják feldolgozni... – lábad könnybe a szeme. Ferenc maga sem viseli túl jól ezt az időszakot, hiszen majdnem egy éve annak, hogy felesége, Tímea hosszas betegség után elhunyt.
– Magam alá kerültem én is. A vérnyomásom egy hónapja fölment, gyógyszert kell szednem. Az orvos azt mondta, hogy az ilyen tragédiák megviselik nemcsak a lelket, de az ember szervezetét is.
Az édesapa persze nem mutatja fájdalmát a gyerekek előtt. Dolgát nem könnyíti meg, hogy a járvány miatt nincs óvoda és iskola, a gyerekek otthon vannak. Mint mondja, nagyon nehezen viselik a bezártságot, néha egy tanyára mennek ki, hogy enyhítsék a hatalmas mozgásigényüket. A gyerekek gondozásában nagy segítségére van legnagyobb lánya, az immár tizennyolc éves Alexandra, aki nemrég visszaköltözött a családhoz.
Fűteni tudnak, de szökik a meleg
A család szintén adományokból csaknem kétszáz mázsa fát kapott, így a téli fűtőanyag egy része már az udvaron áll. Ám a ház szigetelése nem túl jó, és szeretnék kiépíteni a mostaninál kényelmesebb gázfűtéses rendszert is. Csakhogy utóbbi legalább másfél millió forintba kerülne, és a szigetelés is hasonlóan drága. Erre a családnak nincs pénze.
Ha segíteni szeretne a nehéz helyzetbe került Kovács családon, az alábbi K&H számlaszámon teheti meg: 10401990–86768069–83721005. Ha külföldről szeretne utalni, akkor így adja meg a számlaszámot (IBAN szám):
HU06 10401990–86768069–83721005. A számla tulajdonosa Kovács Ferenc.