2020.06.15. 19:00
Horgászversenyt rendeztek fiataloknak Jászberényben
Gyermeknapi horgászversenyt rendezett vasárnap a Vasas Sporthorgász Egyesület Jászberényben.
Már a gyülekezésnél látható volt, hogy nagy az érdeklődés, a fiatalok szüleik kíséretében érkeztek a próbatételre. A nevezés leadása és a sorsolás után a versenyzők pecabotokkal, csalival teli vödrökkel foglalták el a horgászhelyeket. Az első kapások után a lelkesedés csak tovább fokozódott, így még több pikkelyes akadt horogra.
Az elmúlt évek szokásit követve ezúttal is két korcsoportban hirdették meg a horgászversenyt. Idén huszonhárom alsó és tíz felső tagozatos tanuló vett részt a megmérettetésen. A szervezők célja, hogy a fiatalok felfedezzék élővilágunk értékeit és népszerűsítsék körükben a természetben való hasznos időtöltést.
Gyermeknapi horgászverseny Jászberényben
A fiatalabb korosztályban Bajor Bence lett az első harminckét hallal, míg a felsős diákok között tizenhárom pikkelyessel Torma Norbert bizonyult a legjobbnak. A tárgyjutalmakat Mizsei András, a Vasas Sporthorgász Egyesület elnöke és Kovács Norbert egyesületi tag adta át a tanulóknak.