A helyi értéktárba is bekerült Kunszent jellegzetes finomsága

A barátfülének számos változata létezik, a Dél-Alföldön is csak hasonlóképpen készítik el, míg a Dunántúlon a szilvalekvárral töltött kiflitésztát nevezik így, amit az alföldiek inkább derelyének hívnak. Még a szomszédos Tiszaföldvár lakói sem egyeznek abban, hogy mi is a barátfüle. A legtöbb szakácskönyv is keveri a formát és az elnevezést. Sokan úgy vallják, hogy a barátfüle az a töltött tészta, amit kör alakúra szaggatnak, és félholdalakba hajtva töltenek meg, a derelye pedig az, amit négyszög alakban töltenek meg és háromszögbe hajtanak.

– Csongrádon így nevezik azt a kisméretű süteményt, ami akkorka, mint egy hüvelykujj, szemben a kunszentmártonival, ami kétszer akkora. Előbbinek nem tepertős tészta az alapja, de a sűrű szilvalekvárban megegyeznek – mesélte prof. dr. Barna Gábor helytörténet-kutató.

Ahány ház, annyi szokás tehát. A kunszentmártoniak mégis úgy döntöttek, hogy a sokak által kedvelt disznótoros süteménynek méltó helye van a helyi értéktár soraiban.

– Tartós, sokáig elállna – hűtés nélkül is –, ha nem lenne annyira finom – mondták a barátfüléről a helyiek.

– Valamikor a téli disznóvágások speciális süteménye volt. A nap végére kisütötték a tepertőt, az üstben mindig volt maradék, amit leszűrtek. Ezt a morzsalékot gyúrták össze tésztával, töltötték meg és sütötték ki, így az esti vacsorához készen is volt az ínyencség – fejtette ki a történetét Barna Gábor.

– Az alkalmi süteményből a cukrászatok állandó kínálatot teremtettek. A településről elszármazottak is nagyon kedvelik ezt a dél-alföldi ételt. Nem egyszer fordult ugyanis elő, hogy a cukrászdában kilószámra vásárolták előttem, és vitték gyerekeiknek a finomságot – tette hozzá.

A tepertős pogácsatésztából és szilvalekvárból készült süteményt húsz éve változatlan receptúra alapján készíti a helyi Talmácsi Cukrászat. Talmácsi Krisztián cukrászmester elmondta, hogy napi termékként folyamatosan sütik a barátfülét, hiszen különböző céges rendezvényekre, lakodalmakra, ballagásokra és neves ünnepekre is gyakran rendelnek belőle.

– Jellegzetessége a sós és édes ízek egyedi kombinációja, melyet a sertészsír, a tepertőkrém és valódi szilvalekvár használata adja. Születése tehát a paraszti életmódhoz kötődik. Benne rejtőzik az ünnepek, a közösségek, az ételek tisztelete, a szükség diktálta takarékos élet, a „mindenből a legtöbbet, legjobbat kihozni” törekvés – tudtuk meg a süteményről.

Tökéletes ízű, magas és könnyű legyen

– Jászapátiról ide települt őseink hozták magukkal a kelt, darált tepertővel megkent, majd háromszor hajtogatott, s utána mindig fél óráig pihentetett tésztából sütött tepertős pogácsa ismeretét. Nálunk „tökéletesítették” – kiegészítve a lekváros papuccsal. A pogácsát kísérő lekváros papucs tehát már Kunszentmártonban születhetett. A sós különlegesség minősítette, és minősíti ma is a háziasszonyt vagy a cukrászt. Tökéletes íze mellett magas legyen, könnyű, hogy szinte elröpüljön – fogalmazták meg az édességről, amikor javasolták felvételét az értéktárba.