diákmunka

2020.07.14. 07:00

Népszerű a diákok foglalkoztatását segítő program a Jászságban

A nyári diákmunkaprogram keretében júliustól több jászsági önkormányzatnál foglalkoztatnak nappali tagozatos tanulókat. A települések intézményeiben mindig jól jön a segítő kéz, a diákoknak pedig a munkáért járó fizetés. A pénzszerzésen túl a feladatokban rejlő kihívások és a jó közösség is motiválja a fiatalokat a munkavállalásban.

Illés Anita

A jászfényszarui Holló-Szabó Réka először vesz részt a diákmunkaprogramban. Találkozásunkkor éppen a parkban található padokat festette

Fotó: Gémesi Balázs

Térségünkben évről évre nagy népszerűségnek örvend a nyári szünetben a központi munkaerőpiaci program. Ez lehetőséget ad a 16 és 25 év közötti nappali tagozatos tanulóknak arra, hogy az önkormányzatoknál munkát vállaljanak. Ezenkívül a mezőgazdaság, illetve a turizmus és vendéglátás területén is dolgozhatnak. Jászfényszarun ottjártunkkor a minap épp a parkot szépítették a fiatalok. A nyári munkavállalás motivációiról is kérdeztük őket.

– Először jelentkeztem a programra és örülök, hogy lehetőséget kaptam – kezdte Holló-Szabó Réka.

– Háromhetes turnusban veszek részt ebben a hónapban. Nem áll tőlem távol a diákmunka, hiszen már korábban is dolgoztam a vakáció idején. Szeretek a saját pénzemből gazdálkodni és nem utolsósorban nagyon jó a társaság. Fontosnak tartom azt is, hogy megtapasztaljuk a való életet, a munka világát – vélekedett a fogtechnikusnak tanuló lány.

Szintén első alkalommal csatlakozott a programhoz Nyers Milán, aki villanyszerelőnek készül. Elmondta, az anyukájától hallott a nyári diákmunka lehetőségéről és nem bánta meg, hogy jelentkezett.

– Július elején kezdtünk el dolgozni. Társaimmal parkokat gondozunk, padokat csiszolunk és festünk, valamint szemetet szedünk. Várjuk az újabb és újabb feladatokat – tette hozzá.

– Ez egy jó lehetőség számomra a pénzkeresésre – kapcsolódott be a beszélgetésbe Horváth Áron. A középiskolás fiatal cimbalmon játszik, a megkeresett pénzt hangszerére szeretné fordítani. A koronavírus miatt elmaradtak a zenés rendezvények, ezért a kiesett pénzt a diákmunkából pótolja.

– Jászfényszarun az önkormányzat két program keretében biztosít nyári munkát a diákoknak – tájékoztatott Illés Péter projektiroda-vezető. Az egyik programhoz a járási hivatal foglalkoztatási osztályán keresztül, központi keretből nyertek több mint 1,8 millió forint támogatást. Ebből július 6-tól augusztus 31-ig tizennégy diákot foglalkoztatnak egy-egy hónapra, napi hat órában.

A másik programban saját forrásból tizenhat fő foglalkoztatását tervezi az önkormányzat, kettő, egyenként háromhetes turnusban, ugyancsak hatórás munkaidővel. A diákok a település közterületeit szépítik, padokat, utcabútorokat festenek, kertészkednek, néhányan pedig az önkormányzat intézményeinél kapnak munkát. A teljes hónapban dolgozók nettó nyolcvanezer forintra, a három hétig foglalkoztatottak pedig nettó hatvanezer forint jövedelemre számíthatnak.

A jászfényszarui Holló-Szabó Réka először vesz részt a diákmunkaprogramban. Találkozásunkkor éppen a parkban található padokat festette
Fotó: Gémesi Balázs

– A középiskolások és egyetemisták részéről idén is nagy volt az érdeklődés a nyári diákmunkára. Júliusban tizenkettő fiatal, augusztusban pedig hat fő foglalkoztatására kaptunk lehetőséget – mondta el érdeklődésünkre Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere. A tanulók a nyári napköziben, a bölcsődében, a művelődési házban, a családsegítő szolgálatnál, a polgármesteri hivatalban és a strandon elsősorban kisegítő feladatokat látnak el.

Jászladányon tizenhárom diáknak biztosít munkát a helyhatóság egy-egy hónapra. Az önkormányzat intézményeinél számos tevékenységbe, így például a nyári gyermekétkeztetésbe, az ebösszeírásba kapcsolódnak be a tanulók. Ezenkívül a szociális otthonban is kapnak feladatokat, tájékoztatott Bertalanné Drávucz Katalin polgármester.

Kedvezőek a tapasztalatok

– Jászapátin júliusban és augusz­tusban három-három fő szorgoskodik a polgármesteri hivatalban, a Jászapáti Egyesített Szociális Intézménynél szintén három-három diák dolgozik ebben a két hónapban – tudtuk meg Horváth Zoltán foglalkoztatási menedzsertől. A hivatalban irodai kisegítő munkákat, például borítékolást, fénymásolást végeznek. Hétköznap reggel nyolctól délután kettőig tart a munkaidő.

– A diákok foglalkoztatására a munkaügyi központon keresztül kapunk forrást. Az elmúlt évek alapján pozitív tapasztalataink vannak. Tavaly például nagyobb rendezvényeknél is sokat segítettek a fiatalok – mutatott rá Horváth Zoltán. A jelentkezők közül igyekeznek úgy kiválasztani a diákokat, hogy ne mindig ugyanazok kerüljenek be a programba, így új tanulókat is bevonnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában