Száz éve települt át Erdélyből az arzénes perek ügyésze

Írásunk főszereplője dr. Kronberg János ügyész, akit a trianoni békediktátum és következményei után, 1920-ban helyeztek át – kérésére – Nagyszebenből a Szolnoki Királyi Ügyészséghez. Ám Kronberg kapcsán nem lehet elmenni szó nélkül a tiszazugi méregkeverő asszonyok története mellett. Dr. Borsos József, a Szolnoki Királyi Ügyészség akkori elnöke ugyanis őt bízta meg az országosan, sőt, hamarosan nemzetközi botrányt is kavaró ügy miatt indult büntetőper vezető ügyészi feladataival.

„Dr. Kronberg János személyisége és munkássága példaként szolgálhat a mai kor és a jövő ügyészei számára is.” Ez a megállapítás dr. Varga Árpádtól, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség jelenkori főügyészétől származik. Ismerve a Kozma Sándor- és Életmű díjas főügyész szakmai és szakmatörténeti munkásságát, megítélése által tehát valóban érdemes Kronberg ügyészről megemlékezni.

Múltidézőnkben, korabeli dokumentumok felkutatásával segítségünkre volt természetesen dr. Varga Árpád, valamint dr. Bojtos Gábor, a Magyar Nemzeti levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Laki Kálmán-díjas főlevéltárosa is.

Kronberg János 1886. október 14-én, Nagyszebentől úgy 15 kilométerre fekvő, Alsó-Fehér vármegyei Vízaknán született (az 1910-es népszámlálás szerint mindössze 30 százalékos magyar kisebbséggel rendelkező alig 4000 lelkes városka volt). Apja, Kronberg Gyula gyógyszerész, városi és megyebizottsági tag volt. Nagyon korán, 1903-ban hunyt el, 46 éves korában. Édesanyjáról nem találtunk dokumentumokat. János testvére, Béla, apjukhoz hasonlóan ugyancsak gyógyszerész lett, és szintén korán, 1914-ben hunyt el, mindössze 29 évesen.

Kronberg János a nagyszebeni gimnáziumban érettségizett, majd pedig a Kolozsvári Jogtudományi Egyetemen 1909. június 4-én szerzett diplomát. A következő év januárjában joggyakornoknak nevezték ki a Kolozsvári Királyi Ítélőtábla Dési Királyi Törvényszéki Kerületébe. Majd 1911. december elsejével a Marosillyei Királyi Járásbíróság jegyzője, illetve ugyanott helyettes ügyészségi megbízott lett. Bírói vizsgáját 1914. november 23-án Budapesten tette le. A Kolozsvári Királyi Ítélőtábla elnöke 1915. szeptember 29-én a táblabíróságon tanácsjegyzői feladatok ellátására rendelte. Ezt követően, 1917. június 6-án a Nagyszebeni Királyi Ügyészégre alügyésznek nevezték ki, ahol hamarosan megkapta a királyi ügyészi kinevezését.

Erdély román megszállása, majd pedig az épp száz éve történt trianoni békediktátum és annak következményei miatt, 1920. szeptember 30-án, saját kérésére, ideiglenes jelleggel a Szolnoki Királyi Ügyészséghez helyezték át, amit 1922. október 30-án véglegesítettek. Az elöljáróban említett tiszazugi méregkeverő asszonyok első generációja ekkorra már tíz éve arzénnal tette el láb alól a családokban nemkívánatos személyeket. A nagyrévi, tiszakürti esetek után egyre több szálat göngyölítettek fel.

Ami akkor kiderült, de még nem volt bizonyított, a tiszántúli falvakban élő arzénes asszonyok 1911 és 1929 között körülbelül 300 embert mérgeztek meg. A beteg újszülöttek, a gondozásra szoruló idősek, az első világháborúból hazatérő hadirokkantak csak terhet jelentettek a családoknak. Nem dolgoztak, nem termeltek hasznot, ellenben anyagi ráfordításért ápolni kellett őket. Az Alföld zárt falvaiban lakó konok, kemény emberek között is a nők voltak a legirgalmatlanabbak. Hamar felismerték, hogy az ilyen családtagok „elveszejtik” a szegényes körülmények között félretett vagyont, ezért pusztulniuk kell. Amit pedig a tiszazugi településeken, s már azon túl is pusmogott a közszáj, azt 1929 táján nyomozásra bocsátották.

A csendőrségi vizsgálódások és letartóztatások után dr. Borsos József, a Szolnoki Királyi Ügyészség elnöke 1929 nyarán dr. Kronberg János királyi ügyészt jelölte ki a „méregkeverő szövetkezet” ellen indított büntetőper vezető ügyészévé. Kronberg neve ekkor lett országos hírű: 1929 és 1931 között 12 főtárgyalást tartottak az ügyben. Huszonnyolc gyanúsítottat állítottak bíróság elé (kettő kivételével mind nő volt), akikre a több száz helyett „csupán” 162 gyilkosságot tudtak rábizonyítani.

A tárgyalások végül hat halálos ítélettel zárultak (három elítéltet felakasztottak, a másik három büntetése pedig módosult: egyiküket felmentették, másik kettő büntetését életfogytiglanra változtatták), további nyolc személy kapott életfogytiglani elzárást, a többiek pedig 5–10 év közötti szabadságvesztést. Dr. Kronberg János csupán ebben a büntetőügyben, tehát három alkalommal utasította a szolnoki börtön udvarán Kozareket: „Állami ítélet-végrehajtó, teljesítse a kötelességét!”…

Az újságírók a bűnügyi tudósításaikban elismerő szavakkal írtak Kronberg tevékenységéről. Méltatták alaposságát, tárgyilagosságát, éles logikáját, életismeretét és szakmai felkészültségét. A büntető periratok is megerősítik e jellemzést. Hogy ez a nagy port kavart ügy hozzájárult-e Kronberg további karrierjéhez, pontosan nem ismeretes. Bizonyára. Erről Szabó Barna, a korszak neves és országos hírű szolnoki hírlapírója többet tudhatott. Az 1935-ben kiadott „Emlékkönyvében” ír a királyi ügyészről, aki Borsos 1934-ben történt nyugdíjba vonulását követően átvette a Szolnoki Királyi Ügyészség vezetését, majd miután 1935. július 2-án ügyészségi elnöki címet adományoztak a részére, 1937. június 30-án kinevezték a Szolnoki Királyi Ügyészség elnökévé.

„A pesti kollégák, akik az arzénügy idején itt jártak és sokat beszélgettek vele… … hangosan megmondották, hogy hamarosan Pesten fognak tőle interjút kérni. Tévedtek. Kronberg János itt maradt. Sokba kerül a költözködés – hozta fel a kifogást. Nem ez marasztotta Szolnokon, amikor nemrég követelve hívták Pestre. A háza, ott, a Tisza parton inkább. A park, amit magának épített-szépített. A kilátás a szandai rétre, a táj kontrasztja azzal, amiben Erdélyben született és élt. Szereti Szolnokot. Az embereket – mind – talán nem. A viszonyokat, életet, társadalmi, gazdasági széttagozódást sem. A nyári esték illatárját azonban igen és a milliárd csillagú eget, a kolompok zenéjét, a Tisza halk csobogását. A nyugalmat, amiben ritkán van osztályrésze, hűs szobáit, melyekben zenévé szépülnek halk szavú felesége figyelő érdeklődései a sokszor éjszakákba nyúló örök munkája iránt, gyermekeit, akik sok örömmel feledtetik a temérdek gondot, amivel nevelésük, dolgos emberré formálásuk jár…”

Dr. Kronberg Jánosnak és családjának (felesége: Pascu Irén, gyermekeik: János és József) a Tisza parton, az egykori Elmann Elvira és az Őr utca sarkán, a mai Tiszaparti Gimnázium helyén állt a háza – erről tesz említést Szabó Barna. A szolnoki újságíró az „Emlékkönyvében” azt is megírja, hogy Kronberg itt (Szolnokon) maradt. Valóban maradt, ám csak a második világháború végéig. Az igazságügyi miniszter 1945. június 6-án a Budapesti Ügyészség alelnökévé nevezte ki. Később a Budapesti Államügyészség másodelnökeként teljesített szolgálatot az 1952. február 23-i nyugdíjba vonulásáig. Dr. Kronberg János 69 évesen, 1955. február 12-én Budapesten hunyt el. Levéltári dokumentumok nincsenek róla, de vélhetően a fővárosban van a nyughelye...

Utcát és dísztermet neveztek el róla a megyeszékhelyen

Dr. Kronberg János emlékét a város és a megyei főügyészség is őrzi. A szolnoki közgyűlés a Somogyi Béla utca elnevezését 2016. június 1-jei hatállyal dr. Kronberg János utcára változtatta. Ugyanez év őszén dr. Polt Péter legfőbb ügyész ünnepélyes keretek között adta át a Szolnoki Járási Ügyészség (akkor még Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség) új épületét a dr. Kronberg János utcában. Az ünnepségen jelen voltak a Szolnoki Királyi Ügyészség egykori elnökének, dr. Kronberg Jánosnak a leszármazottjai is. A Jókai utcai Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség díszterme ugyancsak a jeles ügyész, dr. Kronberg János nevét viseli.