JÁSZKUNSÁG

2020.08.07. 07:00

Ismét fellángolt az örök vita: hány éves korig szabad vezetni?

Újra vita robbant ki az idős sofőrök körül, amikor elterjedt a világhálón az a videó, amin egy autós a forgalommal szemben hajtott fel az M4-esre. Egyesek szerint egy bizonyos kor felett már nem lenne szabad meghosszabbítani a jogosítványt, az általunk megkérdezett megyei szakemberek viszont ezzel egyáltalán nem értenek egyet.

Czakó Nóra – Kovács Berta

A megyei szakemberek szerint nem az életkortól függ, hogy ki hogyan tud gépkocsit vezetni

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

Mélységesen felháborodott Barabás ­László, a szolnoki Favorit Autósiskola ügyvezetője, amikor az egyik rádió műsorvezetője azt mondta, 65 éves kor felett már nem kellene meghosszabbítani senki vezetői engedélyét.

– Hatvanhét éves vagyok, és negyvenöt éve oktatok gépjárművezetést, így abszolút nem értek egyet ezzel a kijelentéssel – fejtette ki Barabás László. – Úgy gondolom, ez nem korfüggő, inkább az alkalmassághoz kellene igazítani. Hiszen egészen más az, ha valaki napi szinten, esetleg hivatásosként vezet, mintha csak hetente egyszer közlekedik autóval.

– Nemrég volt egy olyan „tanulóm”, aki mivel húsz éve nem vezetett, eljött hozzám, hogy vegyen néhány órát. Jobb, hogy így tett, mintha elindult volna autóval, és esetleg balesetveszélyes helyzetet teremt. De sajnos vannak olyan emberek, akik sajnálják a pénzt arra, hogy szakember mellett gyakoroljanak. Ráadásul egyetlen ember hibájából nem lehet ilyen következtetést levonni, hiszen nem biztos, hogy az életkora miatt hajtott fel az útra forgalommal szemben.

– Szerintem az lenne a legjobb megoldás, ha a háziorvos elküldhetné az autóvezetőket egy bizonyos kor felett vezetési tréningre és vizsgára. Ezután pedig a két szakember, a háziorvos és az oktató vagy a vizsgabiztos eldöntené, hogy alkalmas-e a további vezetésre – véli a gépjárművezető-szakoktató.

A magyar hatóságok igyekeznek kiszűrni, hogy az idősebbek közül kik azok, akik már tényleg nem alkalmasak az autóvezetésre. Negyvenéves korig tíz, 40–60 év között öt, 60–70 között három, hetven év fölött pedig két évre szól a B kategóriás vezetői engedély. A hosszabbításhoz orvosi vizsgálaton kell átesni. Vannak olyan kivételes esetek, amikor az életkor vagy betegség okán csak egyetlen évre adnak ki jogosítványt, utána megint kontrollra kell mennie az illetőnek.

Dr. Buczkó István szolnoki háziorvostól megtudtuk, hogy két és fél hónappal ezelőtt minden megyei háziorvos kapott egy levelet dr. Illés Mónika járási tiszti főorvostól, amelyben arra kéri őket, hogy fokozott figyelemmel legyenek a 65–70 év felettiek jogosítványának a meghosszabbításánál. Ez Szitár Ferenc ezredes, megyei rendészeti főkapitány-helyettes kérésére történt a végzetes kimenetelű balesetek elkerülése érdekében.

Arra hivatkoztak, hogy „az elmúlt években számos esetben 65–70 év feletti járművezetők okoztak halálos közlekedési balesetet. Ezek vizsgálata során egyértelműen megállapítást nyert, hogy az életkorukból adódó észlelési és cselekvési képességük csökkenése miatt nem voltak képesek a közlekedési szituációk felismerésére.” – olvasható a levélben.

– Ha bármilyen orvosi vizsgálat során felmerül olyan probléma, ami a közúti járművezetés szempontjából magasabb baleseti kockázatot jelent, akkor intézkedési kötelezettsége van a vizsgáló orvosnak. Tehát el kell küldenie az illetőt a háziorvosához vagy a foglalkozás-egészségügyi orvosához, aki egyébként a korcsoporti beosztásnak megfelelően időszakonként megújítja páciense jogosítványát – magyarázta dr. Buczkó István.

A megyei szakemberek szerint nem az életkortól függ, hogy ki hogyan tud gépkocsit vezetni
Fotó: Illusztrációfotó/Shutterstock

– A jogszabály pontosan meghatározza, hogy milyen egészségügyi változások esetén kell a háziorvosnak szakorvost bevonni kiegészítő vizsgálatokra, enélkül nem hosszabbíthatja meg a jogosítványt. A rendeletben az is szerepel, hogy a kor előrehaladtával sűrűsödnek az alapvizsgálatok. A háziorvosoknak kiküldött levélben azt javasolják, hogyha egy jogsival rendelkező idős embernél jelentős mértékben romlottak a kognitív és pszichomotoros funkciók, vagyis a megismerési, információfeldolgozási és gondolkodási tevékenységek, illetve csökken a reakcióidő, akkor küldjék neuropszichológiai vizsgálatra, ahol a szakember ezek változását méri műszerekkel és tesztekkel. Újdonságnak számít tehát a megyében, hogy megjelenik a folyamatban a neuropszichológia, de térségünkben van lehetőség ilyen vizsgálatra – tette hozzá.

A háziorvostól megtudtuk, hogy szintén kockázatot jelenthet vezetés közben a fokozott napközbeni aluszékonyság, ami a lakosság jelentős százalékát érintő probléma, és az idősebb korosztályban magasabb arányban jelenik meg. Ha a vizsgálat során kiderül, hogy a páciens ilyen betegségben szenved, szintén neuropszichológiai vizsgálatra kell küldeni.

– Egyre több autó van az utakon, és megnövekedett a születéskor várható élettartam is. Ezt kezelni kell, de nem tiltással, hanem segítséggel, hiszen közlekedni kell, egyszerűen hozzátartozik a mai élethez. Ha megszűnik egy illető mobilitása, akkor az az életminőségét, de az élet értelmét is kicsit beszűkíti – részletezte dr. Buczkó István.

– Az öregedési folyamat része, hogy megváltoznak az ember pszichés funkciói és az érzékszervei. A háziorvosoknak a megelőzési tevékenységük keretében az a feladatuk, hogy kiszűrjék, melyik az az állapot, amikor már be kell avatkozni gyógyászati segédeszközökkel vagy gyógyszerekkel. Úgymond manipulálni kell az egyén szervezetét, például hallókészülékkel, szívritmus-szabályzóval, légsínnel, szemüveggel vagy diabéteszgyógyszerrel, hogy azt az elfogadható élettani és pszichés állapotot eredményezze, ami a közlekedésbiztonság szempontjából nem jelent nagyobb kockázatot.

– Vannak azonban olyan egészségi állapotok, amit nem lehet helyreállítani vagy elfogadható szintre helyezni, és ilyenkor a háziorvosnak vagy foglalkozás-egészségügyi szakorvosnak csak egy választása van, hogy alkalmatlannak minősíti az illetőt a vezetésre, illetve a munkavégzésre – tette hozzá a háziorvos.

A taxisok, teherautó-vezetők között is akadnak, akik az idősebb korosztályt képviselik. Juhász Józsefet, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) megyei szervezetének vezetőjét is megkérdeztük a témában.

– A hivatásos jogosítvánnyal rendelkezőknek igen szigorú feltételeknek kell megfelelniük. A személyszállítást, illetve teherszállítást végző gépjárművezetőknek II. és III. kategóriájú pályaalkalmassági vizsgálaton kell átesniük. Ezeknek az előírásoknak az idősebb és fiatalabb sofőröknek egyaránt meg kell felelniük, így azt gondolom, akik az úton vannak, azok okkal kapták meg az engedélyt. Az úrvezetőknek viszont semmiféle pályaalkalmassági elvárás nincs, és vannak olyanok a fiatalok között is, akikről ki lehetne mondani, hogy nem alkalmasak arra, hogy a közúton közlekedjenek, némelyek nemcsak autóval, de biciklivel sem.

– Ugyanakkor a hatvan feletti vagy még idősebbek közül is sokan remekül vezetnek, nekem is van olyan ismerősöm, aki nyolcvanéves kora után is gond nélkül vezetett nagyobb távolságon is – fejtette ki véleményét Juhász József. Hozzátette, a járvány előtti adatok alapján Magyarországon már tízezer hivatásos vezető hiányzott, így nagyon rosszul érintené mind a személyszállítást, mind a teherfuvarozási ágazatot, ha korhatár alapján további sofőröknek kellene felhagynia a vezetéssel.

Balesetveszélyes, ha nem követik az autóvezetők a KRESZ módosításait

A hetvenes éveit taposó Bodó József önként mondott le az autóvezetésről, tavaly nem hosszabbíttatta meg a jogosítványát.

– Úgy éreztem, már nem olyan jók a reflexeim, vacakolt a vérnyomásom is, biztonságosabbnak éreztem, ha a továbbiakban nem én vezetek. A munkával is felhagytam, így amennyit mozognom kell, tömegközlekedéssel is megoldhatom – árulta el a nyugdíjas. – Korábban jöttem-mentem kocsival a Jászságban, de szerte az országban is, így mondhattam volna, hogy megvan a rutinom. Ám hiába vagyok én óvatos, annyian száguldoznak és szabálytalankodnak manapság, hogy csak kapkodja a kormányt az ember. Mégis úgy vélem, nem a kor függvényében kellene meghatározni, hogy meddig vezethessen valaki, hiszen van, aki kilencvenévesen is kitűnő egészségnek örvend, és jóval fiatalabbak is lerobbanhatnak.

– Olyat viszont én is ismerek, aki az engedély hosszabbításánál hallgat a bajai­ról, maszek orvoshoz jár, így teheti. Az egyébként valóban veszélyes lehet, ha a kisfaluban élő idős ember évtizedek óta vezet ugyan a kistelepülés alig forgalmú utcáin meg kijár kocsival a kukoricásba, aztán nagy néha elautózik valamelyik nagyvárosba, és találomra lavírozik a körforgalomban meg a nyolcsávos úton, illetve az autópálya le- és felhajtóin, mivel ez számára idegen helyzet. Egy gyakorlatlan harmincévesnek szintúgy, de egy fiatalabbnak jobbak a reflexei, könnyebben elkapja a kormányt, ha helyzet van, megússza a balesetet, így nem rontják a statisztikát, ha nem látja a rendőr. És épp a kisfaluban élők azok, szerintem kortól függetlenül, akik talán nem követik annyira a KRESZ módosításait, mondván, minek, amennyit járnak másfelé. Ez pedig balesetveszélyes lehet! – hangsúlyozta Bodó József.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában