2020.08.15. 07:00
Nagycsaládos gyerekeket vitt el egy szolnoki szervezet Tatára
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete az Esély Budapest Gyermek Alapítvánnyal összefogva szervezte meg nyári táborát. Az együttműködés eredményeképpen négyezer gyermek nyaralhatott Tatán.
Élménydúsan telt a hét a nagycsaládban élő gyermekeknek
Forrás: Beküldött fotó
– Néhány nyári turnust a nagycsaládosoknak ajánlottak fel, a mi egyesületünk is pályázott a lehetőségre, huszonöt gyermekkel utazhattunk el az Öreg-tó partjára – mondta Versegi Mónika, a szolnoki szervezet elnöke.
– Nagy élmény volt a gyermekeknek és segítség a szülőknek, hogy ingyen táborozás lehetőségét nyertük el. Vonattal érkeztünk, a környék természeti és turisztikai értékeit is felfedeztük, valamint bekapcsolódtunk az alapítvány által ajánlott programokba is – emelte ki.
A nagycsaládban felnövő gyermekek általában közvetlenebbek, így a tábor során életre szóló barátságokat is kötöttek.
– Az idei évben egyébként is célunk volt, hogy a fiatalok az egyesületen belül is közelebb kerüljenek egymáshoz. Erre tökéletesen alkalmas volt a nyaralás, hiszen új barátokat szereztek a gyerekek – részletezte Versegi Mónika.
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/r-iSi6yfFVRb1LJLSuByx-IXxNUMHX01CwU5VakIWo4/fill/2560/1597/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxNGE2YzI1M2YxMjQ1YzdiOTdiZTk0Zjc3NzJiNTc2.jpg)
Fotó: Beküldött fotó