életmentő műtét vár rá

2020.08.24. 20:00

Súlyos betegségekkel küzd, de harcol a törökszentmiklósi Alina

Szőke, kék szemű, copfos angyal mosolyog a kamerába szülei közösségi oldalán, pedig a tizenegy hónapos csöppség az elmúlt közel egy év alatt számtalan nehézségen és több életmentő műtéten van túl. A törökszentmiklósi Germán Alina súlyos szívbetegséggel és egy szintén ritka autoimmun betegséggel született, azóta a család élete az érte folytatott küzdelemről szól.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Beküldött fotó

– Minden ultrahang- és genetikai vizsgálaton részt vettem, az összes papíron az állt, teljesen egészséges. Végig abban a hitben voltunk, hogy minden rendben – kezdi történetüket Alina édesanyja, Germán Erika. Férjével, Árpáddal izgatottan várták első gyermekük érkezését tavaly szeptemberben. A kislány kétezer-hatszáz gramm súllyal, de időre, komplikációk nélkül jött a világra a mezőtúri kórházban. Az újszülöttek egészségi állapotát jelző Apgar-teszten is kiváló eredményt kapott. A hazaindulás előtti vizsgálaton azonban kiderült: valami még sincs rendben…

– A doktornő odahívott, és azt mondta, ne ijedjek meg, de hall egy kis szívzörejt. Mivel kardiológus nincs a kórházban, ezért rohammentővel elküldte a babát a debreceni klinikára. Az ottani kardiológus nem sokkal ezután sokkoló hírt közölt a szülőkkel.

– Azt mondta, nagyon nagy a baj. Talán pár órát ad a kislányunknak, annyira súlyos állapotban van… Azonnal felhívta a budapesti gyermekkardiológiát, ahol a felküldött leleltek alapján is csak egyetlenegy orvos vállalta a műtétet – emlékezik vissza a szörnyű percekre az édesanya, akinek nem sok ideje volt felocsúdni a sokkból, hiszen Alinát már vitte is a rohammentő a fővárosba, ahol azonnali, többórás, komplikált életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A diagnózis ugyanis lesújtó volt.

– Megállapították hogy a bal kamra nem fejlődött ki, gyakorlatilag csak egy kis csökevény, továbbá egy nagy lyuk tátong a szívén. A fő artériája olyan szinten elsorvadt, hogy nem vezette már a vért, a billentyűnél pedig szűkület volt. És mivel már hatnapos volt, sajnos a tüdeje is károsodott mindezek miatt – sorolja az egyenként is súlyos problémákat Erika.

Az angyali mosolyú csöppség nagy harcos, eddig minden negatív jóslatra rácáfolt
Fotó: Beküldött fotó

Bár a műtét sikerességének esélyét harminc százalékban állapították meg az orvosok, végül sikerült az operáció. A kislány kilenc órát töltött a műtőben, de ezzel a megpróbáltatásai messze nem értek véget. Másfél hónapig feküdt az intenzív osztályon lélegeztetőgépen, mert többször összeomlott a keringése. És ha mindez nem lenne elég, kiderült, hogy a csecsemőmirigye sem fejlődött ki rendesen, emiatt gyakorlatilag nincs immunrendszere. Erre úgy jöttek rá, hogy a műtéti sebek nem gyógyultak, négyszer nyitották újra a kis mellkasát. Végül két és fél hónap múlva Alina bár oxigénpalackkal, de végre elhagyhatta a kórházat.

– Három hét múlva azonban nagyon rosszul lett, nem kapott levegőt. Megint megműtötték, ezúttal a tüdejét. Újabb két és fél hónap kórház következett, mert a kislányom vérmérgezést kapott. Napi háromszor vénásan kapta az antibiotikumot, huszonnyolc napon keresztül –mesél az újabb megpróbáltatásokról az édesanya.

Alina szervezete azonban nem adta fel harcot, a tizenegy hónapos csöppség olyannyira erősnek bizonyult, hogy még az orvosokat is meglepte.

A kis Alina szülei, Erika és Árpád reménykednek a jövőt illetően
Fotó: Beküldött fotó

– A legutóbbi kardiológiai vizsgálaton közölte az orvos, hogy Alina beleesett abba az egy százalékba, mely szerint úgy gondolják, meg tudják menteni a szívét. A korábbi két műtétnek köszönhetően ugyanis elkezdett kifejlődni a bal kamra, emellett tüdeje is sokat javult a beültetett műereknek köszönhetően. Úgyhogy szeptember harmadikán elvégzik a műtétet – vázolja a legújabb fejleményeket az édesanya. Ám Erikáék nagyon aggódnak – nem véletlenül. Ez a műtét ugyanis a több ezer gyermek közül az elmúlt tíz év alatt csak nyolcnál sikerült. A legtöbb ilyen esetnél ugyanis szívátültetést végeznek…

– Az orvosok azt mondták, ha csak egy százalék esélye van, hogy nem sikerül a műtét, nem végzik el. Az operáció alatt ugyanis egy motor tartja majd életben a kis testét, és ha visszateszik a már megműtött szívét, és az nem működik, már nem lehet mit tenni – sóhajt Erika.

A családot nagyon megviselik a történtek, de mint mondják, nem adhatják fel.

– Nagy harcos, eddig minden jóslatra rácáfolt. Bár azt el kell mondjam, nagyon megviselték a történtek. Egy pillanatra sem lehet magára hagyni, most már fél a kórházban. Ennek ellenére az ő ereje az, ami tartja bennünk is a lelket…

Anyagilag is megterhelő a családnak

A tizenegy hónapos Alina otthoni ápolása nagy körültekintést igényel. Első műtétje után a család több mint kétmillió forintot költött műszerekre, berendezésekre és eszközökre ahhoz, hogy a kislány biztonságban legyen.

– Az első három hónap nagyon nehéz volt, hiszen meg kellett tanulnom leszívni a tüdejéről a váladékot. A gyomorszondát is meg kellett tanulnom kezelni, hiszen sokáig nem evett. Most, hogy nagyobb, már kanállal eszik, de csak főzeléket és pépet, viszont a tápszert csak fecskendővel tudom neki adni. Nincs ereje szívni a cumisüveget – mondja az ápolás körülményeiről Erika, Alina édesanyja.

Hozzáteszi, a közgyógyellátás – mely havonta ezerhatszázhatvan forint – még csak a törekedékét sem fedezi a költségeiknek,a speciális diétának, gyógyszereknek. Ráadásul mivel a kislány egy ritka autoimmun betegséggel is küzd, egy pici bacilus is végzetes lehet. Ennek elkerülése érdekében pedig az otthonukban teljesen steril körülményeket kell biztosítaniuk, speciális festékkel kell kifesteniük, és ipari minőségű légtisztítókra lenne szükségük. Csakhogy az egyik helyi gyárban dolgozó édesapa keresetéből mindez már nem futja, tartalékaikat pedig az elmúlt egy év alatt felélték.

Ha szeretné segíteni Alina gyógyulását, megteheti a következő bankszámlaszámra történő utalással:

10400607-86767872-76511007 (K&H Bank)

A számla az édesapa, Germán Árpád nevén van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában