Jövő nyáron nyit

2020.08.02. 07:00

Szabadstrand készül a Körös partján, Kunszentmártonban

A turisztikai csomag részeként fürdőzésre alkalmas helyet alakítanak ki a Körös-parton – jelentette be Wenner-Várkonyi Attila polgármester, aki a soron következő beruházásokról tájékoztatta a helyieket.

P. Pusztai Nóra

– Tudjuk, hogy annak idején sokan szerették a szabadstrandot. A régi helyén viszont évekkel ezelőtt kishajókikötő létesült, ezért most új területet jelöltünk ki a fürdőzésre, aminek a jogszabályi előírások szerint százméteres védőtávolságban kell lennie a kikötőtől. A helyszínt egy sétányon keresztül lehet megközelíteni, homokos partot alakítunk ki. Vizesblokk, sportolási lehetőség és remények szerint büfé is lesz – részletezte a város vezetője.

A szabadstrand kialakításának munkálatai tereprendezéssel kezdődtek a héten. A területen negyven éve lelkes helyiek nyárfákat ültettek, amik elöregedtek, szeles, viharos időben akár tragédiát is okozhatnak. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai ultrahangos vizsgálattal állapították meg, melyek a vágásérettek. A jövőben minden példány helyett őshonos szilfát ültetnek. A tervek szerint jövő nyárra el is készülhet a strand.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában